Kisújfalu példája

A szlovák és magyar nemzetiségű tantestület együttélése példás volt, ahogyan a közénk települt szlovákokkal is nagyon jól megértjük és becsüljük egymást azóta is. Kár, hogy egyre kevesebb gyermek született, míg végül a szlovák tanulók száma 2-3-ra apadt, így őket már a hatvanas évek közepén Köbölkútra a körzeti iskolába vitték. Ebben a faluban ugyanis egyetlen magyar szülőpár se íratta szlovák iskolába a gyermekét se régen, se most – a hontalanság éveit kivéve. Amióta az lecsengett, azóta itt minden kisgyermek az anyanyelvén sajátítja el az alapismereteket. Ez azután is így volt, mikor 1978-ban körzetesítés címén a magyar osztályokat is beolvasztották a köbölkúti iskolába.

Híres emberek iskolája

A bársonyos forradalom után a szülők legelső dolga az árván maradt iskola épületének felújítása volt, s az 1991/92-es tanévet már újból itthon, Kisújfalun kezdhették a tanulók. Az anyanyelven való tanulás eredményeképpen ez a kicsi falu, ez az összevont osztályú kis iskola kitűnő eredményekkel gazdagította ezt az országot és a magyar anyanyelvűek közösségét egyaránt. Ebből az iskolából indult Csanda Sándor író, műfordító, Tóth Ede, az ELTE professzora, Varga Erzsébet költő, Hamar Judit zongora és csellóművész, Hamar Péter hegedűművész, Cséplő Eszter színművész, s ezen kívül még 47 pedagógus, hét református lelkész, 21 különféle mérnök, egy jogász, egy állatorvos, egy pszichológus, és további 12 fiatal most készül különféle szlovákiai és magyarországi főiskolákon és egyetemeken.

Ezek az eredmények természetesen a köbölkúti magyar iskolát is dicsérik. S még egy óriási örömhír: Kisújfalunak a jövőre is van ígérete, mert 2004-ben a jelek szerint újból rátalált régi önmagára. Az elmúlt évben 13 gyermek született falunkban, s minden újszülött új ígéret és gyönyörű reménység!

Már javában folyik a határokon átnyúló kapcsolatok és a közös vállalkozások kora, s egyre több azoknak a cégeknek a száma, amelyek az egymás közötti kereskedelemben érdekeltek. Az okos kereskedő pedig az anyanyelvén szólítja meg a reménybeli fogyasztót, hogy sikeres legyen. Ezeknek a vállalkozásoknak olyan vezetőkre, titkárokra, tolmácsokra, menedzserekre van szükségük, akik ismerik a célország nyelvét, kultúráját, földrajzát, történelmét és szokásait is, miközben a tulajdonos nyelvét is beszélik.

Erre mondhatjuk azt, hogy ezt a magunkfajta – az anyaországukon kívül rekedt – polgárok számára találták ki. Persze csak akkor, ha anyanyelvünket nem hagytuk konyhanyelvvé korcsosodni, s annak az államnak a nyelvét, helyesírását és szokásait, stb. is jól megtanultuk, amelyiknek a polgárai vagyunk. Akkor aztán megeshet, hogy válogathatunk a jobbnál jobb munkahelyekben, s a magyar nyelv ismerete anyagilag is nagyon kifizetődő lehet.

Biztos nem véletlen és egyedi eset, hogy mind a négy gyermekünk annak köszönheti szerencséjét, hogy a gimnáziumi érettségiig valamennyien magyar iskolába jártak. Tudták, hogy átlagos képességűek és azt is, hogy akarat és kitartás nélkül a legnagyobb tehetségek se viszik semmire.

Iskolakezdés

Biztosan tudom, hogy sok olyan személy van, akinek nagy hasznára vált, hogy magyar iskolába járt, de rosszul értelmezett szerénységből nem beszél róla, nehogy dicsekvésnek véljék az emberek. Véleményem szerint pedig világgá kellene kürtölni, azzal talán megmenthetnénk az elkallódástól néhány kisgyereket. Nagyon szeretném, ha ki-ki megszólalna és megcáfolná azt a hazug propagandát, miszerint szlovák iskolába járva jobban érvényesül a magyar gyerek.

Egy Nyitra környéki anyuka szemében könnyekkel azt mesélte el, hogy elárusítónő lányuk azt mondta nekik – a szüleiknek –, hogy Nyitrán ne próbáljanak egymásköz magyarul beszélni, mert ő nem hajlandó miattuk szégyenkezni. Az anyuka szerint otthon se beszél hozzájuk magyarul, bár mindent ért, de magyar kérdésre is csak szlovákul hajlandó válaszolni. (Vajon mit tanult ez a lány az iskolában a magyarokról?) Társaságunkban ekkor az egyik betegtárs azt mondta erre az anyának: „Maguk csak azt kapták a lányuktól, amit megérdemeltek.” Én nem tudnék ilyen kegyetlen ítéletet mondani, mert tudom, hogy ezeket a megtévesztett szülőket a gyermekük iránti szeretet, a jó szándék vezette. Ők csupán azt akarták, hogy gyermekük „jobban érvényesüljön”. Azt azonban sehogy se értem, miért nem hisznek a saját szemüknek, saját tapasztalatuknak, hisz naponta láthatnak, hallhatnak olyan embereket mindennapjainkban is, vagy a tévé, rádió magyar adásaiban, olvashatnak olyanokról újságjainkban, akik magyar iskoláik ellenére „érvényesültek”, orvosok, újságírók, gazdasági vezetők, egyetemi professzorok, országgyűlési képviselők lettek.

Az óvodákból az iskolába való átmenet – tudós pszichológusok szerint is – különben is az egyik legnagyobb próbatétel egy kisgyermek számára. Összehasonlíthatatlanul kisebb trauma éri őket, ha akkor kell átváltani az államnyelvre, mikor előbb az óvodában játékosan ismerkednek vele, utána az alapiskolában kilenc évig naponta kötelezően tanulják, esetleg még a középiskolában is, s csak azután kerülnek szlovák főiskolára vagy az életbe, szlovák nyelvű kollégák vagy nyomtatványok közé.

(A szerző nyugalmazott pedagógus.)