Kinek van manapság tekintélye?

S bár tudjuk, e közösségek tagjai papíron a legtöbbször egyenrangúak, hivatalosan ugyanakkora befolyással és megbecsüléssel bírnak, (azonos a beosztásuk, a fizetésük, a jogkörük), mégis mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy minden emberi közösségnek megvan a maga nem hivatalos, rejtett struktúrája is. Az intézményes keretekben spontán társulások, barátságok, klikkek, sztárok jelennek meg. Az így kialakult párok és kiscsoportok egybefonódnak, és teljes hálózatot alkotnak.

Személyes szimpátia

Tanárok és diákok, munkahelyi vezetők és kollégák egyaránt tisztában vannak vele, hogy az emberi csoportokat kívülről meghatározni igyekvő hivatalos hatalmi struktúra és előírt működési mód csak akkor nem omlik össze, ha figyelembe veszi a csoporttagok személyes szimpátiáját és tekintélyválasztásait is. Nem biztos, hogy a tanító néni kedvencét a legszerencsésebb őrsvezetőnek kijelölni, és a kitűnő tanuló gyerekek sem feltétlenül a legnépszerűbbek is egyben. Az okos vezető oda figyel rá, igyekszik feltérképezni, milyen az általa irányított közösség valódi értékrendje, informális hatalmi szerkezete. Ki népszerű?

Kinek van tekintélye? Ki az, aki békíteni tud, és ki az, akit mindenki csak kihasznál? Kik a sztárok, a befolyásolhatók, és a magányosak, kívül rekedtek? Ha a különböző feladatokra ennek alapján jelöli ki a vezetőket és az együtt dolgozó csapatokat, ha a közösség konfliktusait ennek birtokában igyekszik megoldani, minden bizonnyal nagyobb sikerrel jár. Oktatási intézményekben az iskolapszichológust, munkahelyi szervezeteknél a humán erőforrás szakembert szokták a vezetők megkérni arra, hogy egzakt, tudományos módszerrel segítsen nekik csoportjuk rejtett hálózatait feltérképezni. Az ilyen jellegű vizsgálatokat szociometriának hívják, az eredményeképp megrajzolt társas kapcsolati hálót pedig szociogramnak.

Hogyan zajlik egy ilyen vizsgálat?

Mit mond el az adott közösségről? A szociometriai felmérés valójában egy kérdőív kitöltéséből áll, melyben a vizsgált közösség minden tagjának ugyanazokat a kérdéseket teszik fel. Kinek mondaná el egy féltett titkát? Kit választana párnak egy versenyfeladathoz? Kiket hívna meg a születésnapi bulijára? Ki a legbátrabb, legokosabb, legszórakoztatóbb a társai közül?

A társkapcsolatok és egymásról alkotott vélemények efféle felmérését, egy hálózat felvázolását a kapott válaszokból, illetve ennek értelmezését nevezik szociometriának. A kölcsönös választások alapján megrajzolt rejtett kapcsolódások hálózata, a spontán csoportosulások térképe a szociogram.

Egy ilyen térképen általában különböző típusú kapcsolati mintákat fedezhetünk fel: vannak központi nagyobb csoportok (centrumok), és vannak többszörös választással igazolt egynemű baráti párok, vagy kisebb közösségek (pl., háromszög, négyszög), illetve különböző neműekből álló párok, (kamaszoknál valószínűleg szerelmespárok). Ezek a szoros viszonyt tükröző formációk kapcsolódhatnak lazább szálakkal egy-egy nagyobb, központi közösséghez, de élhetnek izolált, csak egymással törődő életet is.

Sztárszemélyiségek

A szociogramon jól látszik, kik azok a sztárszemélyiségek, akikhez sokan kapcsolódnak, legtöbbször külön-külön, anélkül, hogy egymással barátságot kötnének, (a sztárok körül inkább a hódolók közötti rivalizáció figyelhető meg), és kik szorultak a közösség peremére, magányosan. Ők nem rendelkeznek kölcsönös szimpátiaválasztással: akiket ők választanának, azok ezt a vonzalmat nem viszonozzák. Egy szociogram mindig számos pedagógiai problémára hívja fel a figyelmet. Pl.: A túl szoros párokat intimitásuk leválasztja-e a közösségről? A közösség centrumban lévő központi köre mennyire függ egyetlen vezető személyiségtől, mennyire van kiszolgáltatva a közhangulat egyetlen ember véleményének? Milyen arányban szorultak egyes tagok a perifériára? Tudnak-e legalább ott egymással kisebb csoportokat, párokat alkotni, vagy menthetetlenül elmagányosodnak?

A peremre szorult tagok

A szociogram, az egyén közösségen belül elfoglalt helyén túl arról is felvilágosítást adhat, hogy egy adott közösség milyen értékek és szerepek mentén tagolódik, milyen a csoport légköre, mennyire összetartó egy közösség. Az úgynevezett centrális-marginális mutató (CM) pl. azt mutatja meg, hogy milyen arányban vannak központi csoporthoz kapcsolódó, ill. peremre szorult tagok a közösségen belül. A CM mutató átlagértéke 20-50-30%, azaz egy negyventagú közösségben általában nyolcan tartoznak egy-egy középponti csoporthoz, húszan kapcsolatban vannak ezen központok valamelyikével, és tizenketten alkotják a peremet. Ettől az aránytól való jelentős eltérés elgondolkodtató a közösség szerkezetét illetően. A jelentősség-mutató a közösség azon tagjait jelöli ki, akikre az összes válaszból az átlagosnál több (legalább másfélszeres) szavazatszám esik: sokan jelölték őket szimpatikusnak, megbízhatónak, ugyanakkor okosnak, műveltnek, jó szervezőnek is. Ezeknek az embereknek a közösség fokozott társas jelentőséget tulajdonít. A szerep-mutató viszont azt jelzi, egy-egy konkrét képesség, szerepkör szerint kiket jelölnek az átlagnál lényegesen többször, (pl. egyetértés lehet abban, ki a legjobb rajzoló, a legnagyobb mókamester, stb.) Harmonikus közösségekben a szerep-index magasabb, mint a jelentősség-mutató, azaz a csoport a tagok kétharmadának tulajdonít valamiféle személyre szabott szerepet, az egyes tagok kisebb értékben mosódnak össze differenciálatlan masszává.

A csoportmunka

Egy közösséget általában akkor tekintünk jónak, ha a személyes választásokat elsősorban szubjektív, egyéni szempontok vezérlik (ki a legjobb barátom), míg a közösségi szerepek tekintetében a választások a társas normákhoz igazodnak (kinek van tekintélye). A csoportlégkör mutatójából azt olvashatjuk le, hogy egy közösségben mennyire adekvátak a választások ebből a szempontból; mennyire szubjektívek a személyes, és mennyire objektívek a közösségi funkciókra vonatkozó választások. Ha a személyes választásokat is a csoportnormák határozzák meg, akkor a közösségben túl nagy a konformitás, a csoport túl erőszakosan avatkozik be tagjai magánéletébe, míg, ha az egyes szerepek kiosztása tekintetében semmiféle konszenzus nem tapasztalható, akkor nem is igazán beszélhetünk közösségről, inkább összeterelt emberekről, akiknek mindenről külön véleményük van. A szociometriai felmérés tehát nagyon sok hasznos információt árulhat el egy emberi közösségről. Nagy kérdés azonban, ezért mindig gondos mérlegelés tárgyát kell képezze: mi és hogyan visszajelzendő a kapott adatokból. A vizsgálatot végző pszichológusnak át kell gondolnia, mi az, amit a vizsgálatot kérő vezetőnek, a közösség egészének, vagy az egyes tagoknak négyszemközt érdemes és etikus visszajeleznie. Mindennapi társas közegünkben elfoglalt helyünk ugyanis nagyon fontos, nagyon jellemző személyes adatunk, mellyel kapcsolatban joggal tarthatunk igényt a vizsgálatot végzők felelősségérzetére és titoktartására. (gya, he)