Az Európai Bizottság kezdeményezésére az European Schoolnet ez év novemberében elindította az eTwinning portált. A mostani egyelőre egy ideiglenes kiadás, a végső verzió jövő év elejére készül majd el.
Keressünk partneriskolát a világhálón!
Az eTwinning egy olyan együttműködés, melyben legalább két iskola vesz részt legalább két európai országból, és amelynek során az iskolák együtt hasznosítják az IKT-t, hogy pedagógiai, társadalmi és kulturális nyereségre tegyenek szert. Ez az együttműködés lehetőséget kínál arra, hogy a fiatalok tanuljanak egymásról, családjaikról és egymás iskolai kultúrájáról, miközben gyakorolják az IKT-eszközök használatát is. Az eTwinning kezdeményezést az Európai Központi Szolgáltatópont (European Central Support Service) és a Nemzeti Szolgáltatópontok (National Support Services) hálózata támogatja. ĺgy az eTwinning portál szorosan összefügg a Nemzeti Szolgáltatópontok által működtetett más honlapokkal.
Az eTwinning portál 20 nyelven (köztük magyarul) érhető el. Az oldalon megtalálhatók azok a források, tanácsok és információk, melyek egy eTwinning projekt beindításához szükségesek egy iskolában, többek között egy egyszerű partnerkereső fórum és ötletek sokasága. Az oldal szolgáltat információkat az iskolákban dolgozók számára az új eTwinning kezdeményezésről, valamint egy európai segítő szolgálatot is fenntart, mely támogatja az eTwinning tevékenységeket és válaszol a pedagógiai tevékenységgel kapcsolatban felmerülő kérdésekre.
A teljes verzión, amely jövő év januárjában lesz elérhető, az iskolák regisztrálhatják magukat, és olyan eszközök állnak majd rendelkezésükre, mint a „Twin Finder” vagyis partnerkereső, továbbá többnyelvű munkafelületek, ahol a partnerek online kommunikálhatnak és dolgozhatnak egymással.
Az eTwinning kezdeményezés nagyon jó lehetőség és kihívás is egyben az iskoláknak szerte Európában, a honlap pedig abban segít, hogy a projektek zökkenőmentesen működjenek és sikeresek legyenek. Az eTwinning részét képezi az Európai Bizottság eLearning programjának. Az, hogy az eTwinningen keresztül a diákok közös célokon dolgoznak, megtanulnak együttműködni és értékelni a kulturális különbségeket, segít a magabiztosságuk és önértékelésűk fejlesztésében csakúgy, mint nyelvi és kulturális érdeklődésük növelésében.
Az eTwinning azért is különösen fontos program, mivel minden fiatal európai állampolgárnak meg kell adni a lehetőséget, hogy tanáraival együtt részt vegyen egy másik európai iskolával együttműködésben folytatott oktatási projektben. Ez a tapasztalat meghatározó lehet a társadalmak közötti kölcsönös függőségek és összefüggések megértésében, és hozzásegíthet ahhoz, hogy a fiatal európai állampolgárok megértsék, milyen fontos az ő hozzájárulásuk egy demokratikus, multikulturális társadalom létrehozásában. Az interneten működő tanulóközösségek hozzájárulnak a kultúrák közötti párbeszéd és a tanulók, iskoláik, valamint tágabb közösségeik közötti kölcsönös megértés elmélyítéséhez. Emellett az iskolák eTwinning projektekben való részvétele segíthet a tanárok szakértelmének növelésében az IKT pedagógiai és másokkal együttműködő felhasználása terén. (i, he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.