A Deutsche Bank Alfred Herrhausen Alapítványa és az aacheni IZOP-Intézet az Új Szóval együttműködve az idei tanévre is meghirdette az Ifjúság – Iskola – Gazdaság programot, amelyben 125 oktatási intézmény 140 tanára és 2321 diákja vesz részt.
Ifjúság – Iskola – Gazdaság – a tájékozott fiatalokért
Függővé váltak lapunktól
A projektum elsődleges célja, hogy a diákokat megtanítsák érzékelni a környezetükben felmerülő gazdasági fejlődést és gondokat. Ezt elsősorban azáltal szeretnék elérni, hogy a tanulókból rendszeres újságolvasókat, s ezáltal tájékozott fiatalokat nevelnek. Szerencsére sok olyan fiatal van, aki a napilapok nélkül már el sem tudja képzelni a mindennapjait. Egyszerűen hozzátartozik a napi rituáléhoz, hogy elolvassa, mi történt a nagyvilágban és régiójában, milyen kulturális eseményekre érdemes elmennie, milyen új könyvek, gyárak törtek be a piacra. Mészáros Andrea, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium németszakos tanára lapunknak elmondta: „Tanítványaim szinte függővé váltak az Új Szótól, minden nap, mikor meghozza a postás a lapot, alig tudjuk kivenni a kezükből, még az órákon is azt olvassák. Nem beszélve arról az élményről, hogy ha a Nagyszünet Ifjúság – Iskola – Gazdaság havonta megjelenő oldalába ők is írnak valamit. Véleményem szerint nagyon hasznos ez a projektum, mert diákjaim olyan dolgokra figyelnek fel, olyan regionális fejlesztések iránt érdeklődnek, amelyek egyébként nem érdekelnék őket. Az Új Szó mellett ingyen kapjuk a Frankrufter Allgemeine Zeitungot is, annak cikkeit pedig a németórákon tudom kitűnően hasznosítani.” A nemzetközi projektumot már hét éve rendszeresen megszervezik, melyben a diákoknak gazdasági témákról németül vagy anyanyelvükön pályamunkát kell készíteniük, és a környezetüket érintő gazdasági és vidékfejlesztési témákról újságcikkeket kell közölniük. A tanulók munkáit, beszámolóit 23 német és közép-európai napilap, köztük az Új Szó is közli. Tavaly óta hat szlovák és hat szlovákiai magyar tanintézmény is szerepel pályamunkáival a programban.
Új lehetőségek
Peter Brand, az aacheni IZOP-Intézet vezetője az Új Szónak elmondta, nagy kíváncsisággal várja minden hónapban a diákok írásaiból összeállított oldalakat. Silke Dreger, a projekt vezetője pár tippel szolgált a tanárok számára, hogyan motiválhatnák még jobban diákjaikat arra, hogy eredményesen dolgozzanak.
Vincze Beatrix, a pilisvörösvári kétnyelvű szakközépiskola tanára előadásában kitért arra, az Európai Unió új tagállamai, köztük is Magyarország számára mennyire nem természetes még, hogy az ehhez hasonló programokban részt vegyenek. Megtiszteltetésként és nagy lehetőségként élik ezt meg a tanárok és diákok is. A magyar tanulók még kicsit megszeppenve tekintenek a nyugati diákokra, ám nyelvtudásuk és a csereprogramok összehozzák őket, barátságokat, ismeretségeket kötnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.