A fiatalok mintegy egyötöde a szabadidőt az élet legfontosabb értékei közé sorolja. Az oktatási tárca felügyelete alá tartozó, a diákok szabadidős foglalkoztatásáért felelős Iuventa elnevezésű szervezet felmérései szerint a diákok hozzávetőleg 46%-a állítja, elegendő szabadidővel bír.
Hová a tanítás után?
A szabadidőközpontok által szervezett szakköri tevékenységeken a diákok csupán 13%-a vesz részt rendszeresen, 36%-uk alkalmanként kapcsolódik be a központok programjaiba. A megkérdezett fiatalok mintegy fele eddig egyetlen alkalommal sem élt a szabadidőközpontokban felkínált lehetőségekkel.
Ennek több oka is lehet, az érdektelenség fő indoka egyebek mellett, hogy a gyerekek többsége nem híve a szabadidő aktív eltöltésének, továbbá költségesnek ítélik a felkínált programokat. A másik lehetséges magyarázat szerint, nem eléggé tájékozottak a szabadidőközpontok különféle rendezvényeit, szakköri foglalkozásait illetően.
Fontos szerepet játszik ugyanakkor a gyermekek életében a sport. A fiatalok csaknem fele, ha rendszertelenül is, de sportol. Mintegy egynegyedük rendszeresen választja a szabadidő eltöltésének ezt a formáját, a megkérdezettek csupán egyharmada nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem végez testedzést iskola után. Természetesen csak a kevésbé drága, kisebb költségeket felemésztő sportok iránt érdeklődnek a diákok. A vizsgálat kimutatta, még mindig a labdajátékok örvendenek a legnagyobb érdeklődésnek a gyerekek körében. A rendszeresen sportoló fiatalok közül sokan választják a kerékpározást, a görkorcsolyázást, a turisztikát. Kisebb mértékben a téli sportokat, a harcművészeteket, a testépítést és a teniszt. (rv)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.