Hiány és felesleg az oktatási rendszerben

Az Európai Unió országainak némelyikében eddig ismeretlen méretű a pedagógushiány. Más országokban – főleg a kelet-európai országok esetében – ennek éppen az ellenkezője okoz nem kevés gondot: sok itteni tanár ugyanis képtelen képzettségének megfelelő munkát találni. A különböző oktatási rendszerek különbözőképpen próbálják kezelni ezt a fajta diszharmóniát, mint ahogy a problémák sajátosságai is mindenütt más módon jelentkeznek.

A pedagógushiánynak két típusa van: a nyílt hiány, ami azt jelenti, hogy tanári státusok bizonyos időn keresztül betöltetlenek maradnak, valamint a rejtett hiány; ez utóbbi esetben a megüresedett pedagógusállásokba – az illetékesek reményei szerint, persze csak átmenetileg – képesítés nélküli vagy alulképzett munkaerő kerül. A pedagógusfelesleg pedig olyan helyzetet jelenít meg, amelyben a szakképzett tanárok iránti kereslet jóval alacsonyabb, mint az adott időben rendelkezésre álló létszám. Emiatt újabban ismertté vált néhány olyan kezdeményezés is, amely a tantestületek aktív tagjainak megadja a tartós „távollét” vagy korai nyugdíjba menetel jogát – csak azért, hogy az így megürült posztot a „felesleg” tagjaiból tölthessék be. Hiány és felesleg azonban egyidejűleg is jelen lehet ugyanabban az oktatási rendszerben, amelynek szintén több oka van: lehet csak bizonyos képzettségtípusokból hiány, másokból pedig túlkínálat, de ugyanez a kettőség megmutatkozhat pusztán földrajzi-területi egyenetlenségekben is: abban, hogy az egyik helyre – gazdasági, szociális és kulturális okok miatt – szívesebben megy a munkaerő, a másik helyre pedig nem.

A tanárok iránti keresletet elsősorban demográfiai trendek alakítják. Ezek egyike a tanárok életkora; korábbi beszámolóinkban is hivatkoztunk már arra, hogy a tanári pálya „szürkül”, azaz elöregedőben van; sok európai országban már-már vészreakciókat vált ki a tanárok „korfájának” alakulása. Nem csoda: európai uniós átlagban a tanárok több mint 30%-a 50 év feletti, ugyanennyien vannak közöttük a 40–49 éves korúak is. Rájuk tehát nem sokáig lehet már számítani – de hol az utánpótlás? Ezzel a problémával függ össze a nyugdíjba vonulás kérdése is; az erre vonatkozó szabályozók ugyan némileg változóak az európai országokban, a tanárok elöregedése sok helyütt mégis komoly szociális problémákat okoz. Egyébként ők is viszonylag hosszú időn át tanulnak, kortársaikhoz képest tehát évekkel később lépnek a munkaerőpiacra; ezért a tanári életpálya voltaképpen rövidebb is az átlagnál. Az országonkénti különbségek itt is jelentékenyek.

A nyugdíjba meneteli életkor viszonylag stabil, a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában, de ideszámíthatjuk még Norvégiát, Máltát és Romániát is, mert a variációs lehetőségek ezekben az országokban meglehetősen leszűkítettek. A második csoportot azok az országok alkotják – köztük Portugália, Lettország, Szlovénia –, amelyekben középtávon az elöregedés még nem okoz igazán gondot; s ha ezekben az országokban előrelátóan terveznek, talán sikerül megelőzniük a problémák kialakulását. A harmadik csoportba pedig azok az országok sorolhatók, amelyekben a nyugdíjhoz közeli korosztályok aránya máris nagyon magas: Németország, Finnország, Svédország.

A demográfiai indikátorok harmadik csoportját az oktatásban való tanulói részvétel trendjei alkotják; mivel pedig ma már minden országban kötelezővé tették az alsó szintű középfokú oktatásban való részvételt is, ez a döntés néhány országban – köztük Dániában, Hollandiában és Luxemburgban – a tanárok iránti kereslet folyamatos növekedését is magával hozta. Bulgária, Észtország és Lettország esetében például 2005-ig nagy, 2010-ig – a születések drámai mértékű csökkenése miatt – minden eddiginél nagyobb méretű tanulói létszámcsökkenést prognosztizálnak.

Azokban az országokban, ahol a jövőben tanárhiányra lehet számítani, mielőbb meg kell kezdeni új pedagógusjelöltek toborzását; ahol pedig felesleg várható, ott – a munkanélküliség elkerülése érdekében – elsősorban az oktatás minőségi tényezőinek javítására kell törekedni (az osztályok létszámának csökkentése például levezetheti a felesleg nagy részét).

A csatlakozásra váró országok közül ez idáig Lettország, Litvánia és Szlovénia alapozta meg az aktuális politikai eseményekhez igazodó tervezés perspektíváját; de Norvégia 1998, Belgium pedig 2000 óta szintén odafigyel arra, miként léphetnek fel a pedagógushiány aktuális következményei ellen. (o, he)