Háttérben a fajgyűlölet

Mivel a romák ügye határokon átívelő problémát jelent, nemzetközi együttműködést igénylő feladat elé állítja az európai politikusokat és szakembereket. A roma nemzetiségűekkel kapcsolatos problémakör megoldása részben egyet jelent egyebek mellett a munkanélküliség csökkentésével, a rasszizmus nyílt vagy rejtett formáinak felszámolásával, a művelődéshez való jog biztosításával, valamint az esélyegyenlőség megteremtésével. A problémák kezelését azonban nagyban nehezíti a számos európai államban megnyilvánuló látens fajgyűlölet, mely a kontinens lakosságának többségében mára gyökeret vert. A többségi társadalmak – főként a Közép-Európai térségben – nagyon gyakran elutasítják a romákat, diszkriminálják e kisebbség képviselőit. A szlovákiai közvélemény is megbélyegzi a roma közösségek tagjait. Ennek oka részben abban keresendő, hogy a nem roma lakosság rendkívül keveset tud e sajátos kisebbségről, nem ismeri szokásait, kultúráját és történelmét.

Néhány tény: az 1989-es népszámlálási adatok szerint Szlovákiában 254 ezer személy vallotta magát romának, az ország lakosságának mintegy 5%-a. Furcsamód 1994-ben már csak 82 591 szlovákiai állampolgár állította magáról, hogy a roma nemzetiséghez tartozik. Szakemberek becslése szerint jelenleg mintegy 480-520 ezer roma él hazánkban. Európában a számuk eléri 7-8,5 milliót. Roma közösségek mindenütt élnek az országban, a legnagyobb arányban Kelet-Szlovákiában képviseltetik magukat, főként az iglói járásban, Kassa vidékén, Poprád, Rozsnyó és Rimaszombat környékén.

Míg a nem roma családokban átlagosan két gyermek születik, a roma családokban átlagban négy. Az Európában élő mintegy 7-8,5 milliós roma közösség hozzávetőleg fele tanköteles korú. Egy az 1980-as évek végén, 12 európai országban végzett felmérés adatai szerint a tanköteles-korú roma fiatalok 30-40%-a nem látogatta rendszeresen az iskolát, 50%-uk pedig sosem járt iskolába. Középiskolai tanulmányokra csak elenyésző százalékban vállalkoztak. A roma gyerekek általában gyenge tanulóknak számítanak, tanulmányi eredményeik roszszak, írás- és olvasáskészségük sok esetben fejletlen. A felmérés kimutatta, akkoriban a roma felnőttek 54%-a analfabétának számított. A romák számára kulturális hagyományaikból, életvitelükből és szokásrendszerükből adódóan, valamint a közösségüket jellemző erős családi kötelékek révén a műveltség, illetve annak megszerzése egészen mást jelent, mint a nem romák számára. A romáknak – éppen a már említett sajátos hagyományaik folytán – korábban, ahhoz hogy boldoguljanak az életben, nem volt szükségük könyvekre. A fiatalabbak az idősebbektől lesték el a különféle mesterségek fortélyait, a tudás nemzedékről nemzedékre hagyományozódott át. Vélhetőleg ez a sajátos kulturális örökség is hozzájárul ahhoz, hogy a hagyományos oktatási rendszerben a roma fiatalok kevésbé állnak helyt ellentétben nem roma társaikkal. A roma gyerekek elsősorban azáltal szerzik meg az élethez szükséges tudásmennyiséget, hogy szemlélik a környezetüket, családjuk életét. A közösségre utaltság sokkal inkább jellemző körükben, mint más népek esetében. Korunk iskolája pedig nem veszi figyelembe a roma gyerekeknek ezt a sajátos igényét, önállóságra készteti őket, miközben az önállóság követelménye bénítóan hat rájuk. Az iskolai közeg semmiben sem idézi otthoni környezetüket, tankönyveik egy merőben idegen világról tanúskodnak számukra. Éppen ezért a kötelező iskolalátogatás ellentmondva céljainak, akár még akadályozhatja is a roma fiatalokat az életre való felkészülésben.

Az iskolaköteles korba lépő gyerekek egy része alacsony kulturális és szociális színvonalon élő családból érkezik. Az ilyen családokban általában nem biztosítottak a feltételei a gyermek korának megfelelő értelmi, érzelmi és testi fejlődésének. E sajnálatos ténynek köszönhetően sokszor leküzdhetetlennek tűnő akadály keletkezik a gyerek valós képességei és az iskolai követelményrendszer között. Ilyen hátrányos helyzetű családok, illetve gyerekek körében nagyon sok a roma nemzetiségű. Ezeknek a gyerekeknek az esetében a megszokottól eltérő pedagógusi munkára van szükség. A tanároknak szem előtt tartva az oktatás folyamatosságát, munkájuk során figyelembe kell venniük az érintett gyerekek korlátozott képességeit.

A roma nemzetiségű gyerekek nagy részének iskolai sikertelenségét tehát főként a szülői támogatás és gondoskodás sajnálatos hiánya okozza, valamint az a tény, hogy esetenként nyelvi problémákkal küszködnek. Az iskola tanítási nyelve ezeknek a tanulók számára idegen. Nem rendelkeznek olyan szintű nyelvtudással, amely lehetővé tenné számukra, hogy megfelelő mértékben eleget tegyenek az iskola által támasztott követelményeknek. Mivel az iskolaköteles korba lépő roma gyerekek döntő többsége a közvetlen családi környezetből kerül az iskolapadba, elsősorban a roma szülők nevelési szokásaival magyarázhatjuk a gyerekek kezdeti és bizonyos mértékben a későbbi iskolai sikertelenségét is. A család ugyanis elsősorban értékközvetítő szerepet tölt be a gyermek fejlődése során. A családi környezet nagy mértékben befolyásolja a gyermek életének későbbi alakulását, aki számára a világot kezdetben a családtagok, főként a szülők személye jelenti. Az olyan családi környezet, amely nem hat ösztönzőleg, vagy csak kevéssé a gyermek értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésére, nem járul hozzá az iskolai tanuláshoz szükséges érettségi szint eléréséhez. A szülők azzal, hogy nem fordítanak kellő figyelmet a gyermekük nevelésére, a későbbi iskolai sikertelenségének is okozóivá válnak. Az otthoni nevelés hiánya, illetve a nem megfelelő, eredményeikben kifogásolható nevelési módszerek negatív beavatkozásnak minősülnek és nagyon sokat rontanak a gyermek későbbi esélyein. Nem fejlődnek a képességei, a normális körülmények között élő iskolatársaival szemben jelentős hátrányba kerül. Az elmondottakból kiviláglik, hogy a diákok nem feltétlenül a személyes adottságaik miatt érnek el rossz tanulmányi eredményeket, a tanulási nehézségeiket okozhatja az otthoni elhanyagolásuk is.

Szükséges azonban leszögezni, a roma nemzetiségű gyerekek iskolai problémáit nem genetikai, hanem döntő többségben külső tényezők okozzák: például a szociálisan hátrányos helyzet, melyben élni kényszerülnek, a szüleik által alkalmazott elégtelen nevelési módszerek, a családi gondoskodás hiánya.