Az oktatási minisztérium eddig mintegy 200 milliót fordított az alap- és középiskolák múlt évben felhalmozott adósságállományának törlesztésére.
Háromszázmillió adósságtörlesztésre
Martin Fronc oktatásügyi miniszter bejelentette, a települések a hét végéig megkapják az adósságtörlesztésre szánt teljes pénzcsomagot. Ugyanakkor nem tudta megmondani, a teljes összeg mennyi milliót tesz ki. Véleménye szerint a kormány által jóváhagyott 300 millió elég lesz az említett célra.
Az oktatási tárca csak azután utalta át az önkormányzatok számlájára a hátralék felszámolásához szükséges összeget, hogy ellenőrizték, valóban indokoltak-e követeléseik. Fronc szerint a tárcájának az ellenőrzéseknek köszönhetően sikerült némi pénzt megtakarítania. „Több önkormányzat csökkentette követelései mértékét, valószínűleg éppen a vizsgálatok hatására” – fűzte hozzá. Az önkormányzatok több esetben jogosulatlan követeléssekkel álltak elő, állítja a miniszter. Olyan számlák megtérítését is kérték az államtól, melyek kifizetése az oktatási minisztérium véleménye szerint az önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Martin Fronc úgy látja, a fenti példából kiindulva szükség van az ellenőrzésekre.
A tárcavezető közölte az oktatási intézmények fenntartóival, biztosan megkapják a tavaly decemberben felhalmozott hátralékuk törlesztésére a fedezetet. A múlt év utolsó hónapjában felgyülemlett adósság felszámolására azonban csak jövőre kerülhet sor, hiszen ez utóbbi számlák kifizetésének határideje 2004 januárjában járt le, így pedig már az idei adósság részét képezik. (ervé, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.