Míg a felnőttek szavakban fejezik ki magukat a legjobban, a gyermek számára a játék a kommunikáció legtermészetesebb módja.
Gyógyító játék
Időről-időre bármelyik kisgyereknél előfordulhat olyan viselkedés, amit a környezete furcsának, abnormálisnak talál. Ezek a szülőt, tanárt aggasztó jelenségek, tünetek gyakran semmilyen komolyabb bajt nem jeleznek, és ugyanolyan gyorsan el is tűnnek, ahogyan pár héttel vagy hónappal korábban megjelentek. Előfordulhat azonban, hogy a furcsa vagy zavaró viselkedés hátterében valamilyen lelki zavar, átmeneti fejlődési elakadás áll. Vannak gyerekek, akik számára egy költözködés, iskolaváltás vagy testvérszületés az átlagosnál nagyobb nehézséget okoz. Az olyan fájdalmas életesemények pedig, mint amilyen egy szeretett hozzátartozó halála, a szülők válása vagy valamilyen traumatikus élmény elszenvedése, minden kisgyereket nagyon megterhel lelkileg. Ha gyermekét már hosszabb ideje szomorúnak, feszültnek vagy túlságosan zárkózottnak látja, vagy ha a kicsi viselkedésére van túl sok panasz, akár otthon, akár az iskolában, érdemes gyermekpszichológus szakembertől tanácsot kérni: mi okozhatja a gyerek nehézségeit, és hogyan lehetne segíteni rajta? Az óvodás és kisiskolás gyermekek számára a leggyakrabban előre meg nem határozott hosszúságú, de rendszeres találkozásokból álló játékterápiát javasol a szakember.
MIÉRT A JÁTÉK?
Saját érzelmeink és szorongásaink gyakran félelmetesek és nehezen érthetőek. A játék a gyermek számára egy ismerős, barátságos, kevéssé fenyegető helyzetet teremt arra, hogy problémáival szembenézzen. A gyermekpszichológus szobája épp ezért cseppet sem hasonlít egy orvosi rendelőre. Fehér csempe és orvosi köpeny helyett egy szőnyegekkel és fotelekkel berendezett, kényelmes helyiség fogadja a kis pácienst. A polcokon leggyakrabban autó, babaház, bábok, ceruza és gyurma található, de az sem ritka, hogy igazi homokozó, bordásfal vagy gyűrűhinta is van a szobában.
MI A JÁTÉKTERÁPIA?
A játékterápia a gyermek számára az, ami a felnőtteknek a terápiás beszélgetés. Ebben a helyzetben a kicsiknek olyan eszközök és tevékenységek állnak rendelkezésére, melyekkel szavak nélkül mondhatják el mindazt, ami nehézséget okoz számukra az életben. Egy kislány nagymamáját veszítette el: hónapokig csak játékállatokat ásott el a homokozóban. A játékterápia lehetőséget adott a gyermekeknek arra, hogy életük fájdalmas eseményeit feldolgozzák, és végül maga mögött tudják hagyni azokat. Ez a gyógymód nemcsak a leghatékonyabb és természetesebb a kicsik számára, hanem talán az sem mellékes, hogy a legtöbbjük kifejezetten élvezi is.
A játék a képzelet és a valóság határán, egy mágikus körön belül zajlik: bár nem teljesen független a mindennapi élettől, valódi negatív következményekkel mégsem fenyeget. A játék babát büntetlenül lehet püfölni vagy „súlyos betegségei” miatt injekciókkal szurkálni és felvágni a hasát, és a matchboxokkal eljátszott tömegszerencsétlenségben sem sérül meg valójában senki. Sok szülő észrevette már, hogy a játékban a gyerekek a haragot és az agressziót dolgozzák fel, mivel ezek az érzések ebben a védett környezetben kifejezhetők anélkül, hogy ezek az indulatok viszszahatnának a gyermekre a környezet felől. A játék tehát, túl azon, hogy élvezetes, szinte mindig tartalmaz valamit a gyermek szorongásaiból is. Egy traumás esemény újrajátszása babákkal a gyermek öngyógyító kísérlete arra, hogy a passzívan elszenvedett sérelmet aktív módon újra átélje, úgy, hogy közben ő uralja a helyzetet. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a kellemetlen élményeket esetleg játékban a maga javára fordítja, hanem azt is, hogy a saját teherbíró képességének megfelelően adagolva jelenítheti meg azokat. (gya, he )
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.