Szigorodott az iskolai dohányzásra vonatkozó rendelet Magyarországon, már nem jelölhetnek ki tanulóik számára dohányzó helyet az iskolák, tudatta a módosítást korábban szorgalmazó ombudsman közleményben.
Füstmentes tanintézetek
Szigorodott az iskolai dohányzásra vonatkozó rendelet Magyarországon, már nem jelölhetnek ki tanulóik számára dohányzó helyet az iskolák, tudatta a módosítást korábban szorgalmazó ombudsman közleményben. Az oktatási miniszter módosítása nyomán kikerült a jogszabályból az a rendelkezés, amely szerint „az iskola – a kiskorú tanulóktól elkülönítetten – a nagykorú tanulói részére kijelölhet olyan helyet, ahol dohányozni lehet” - tartalmazza Lenkovics Barnabásnak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának közleménye. A statisztikák szerint sokan a középiskolai tanulmányok során válnak rendszeres dohányossá, és a középiskolát elhagyó, 18-19 éves diákok majdnem fele rendszeresen dohányzik. Az országgyűlési biztos szerint a dohányzás visszaszorítására törekvő állam nem teremthet jogszabályi alapot arra, hogy a képzési idő alatt engedélyezzék a nagykorú tanulók dohányzását.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2017. 05.18.
A határsértés erotikájától a frazémákig
2016. 12.08.
Marad a káosz a párkányi iskola utcában
2009. 03.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.