Dániában oly annyira elharapódzott a diákok körében a trágár nyelvezet, hogy az egyik pedagógus kampányt szervez a csúnya beszéd visszaszorítására. Szlovákiában központi szankcionálás nincsen ez ügyben. Az állami iskolák tanárai túl sokáig voltak túlságosan elnézőek.
Fellépés a trágárkodás ellen
A professzor szankciókat is bevezetne a tiltott szavakat használó diákok ellen: első körben elbeszélgetés, extrém esetekben pedig akár felfüggesztést is kiszabhatónak tartana. A Jyllands-Posten nevű dán lapnak adott interjújában Egelund a tanárokat is bírálta, mondván, kollégái semmit sem tettek az elmúlt időszakban azért, hogy az egyre gyakoribb trágár beszédet kiszorítsák az iskola falai közül. A professzor kezdeményezésével egyébként a Szülői Csoport elnöke is egyetért.
A trágár szavak elleni fellépés nem példa nélküli a skandináv ország iskoláiban. A Skjold Középiskola például zéró-toleranciát hirdetett az obszcén nyelvezettel szemben. A csúnyán beszélő diákoknak először az igazgatónál kell megjelenniük, és csak engedéllyel térhetnek vissza osztályukba. Az iskola igazgatója szerint a szabályzás hatékony. Rendeleti szinten az oktatási minisztérium nem szabályozza – és valószínűleg a közeljövőben sem fogja szabályozni – az állami iskolákban a trágár beszédet – tudtuk meg. Az oktatási intézményeknek ugyanakkor lehetőségük van rá, hogy saját házirendjükben szankcionálják az iskolában előforduló obszcén nyelvezet használatát. (mh, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.