A farnadi magyar alapiskolában Gubík Jenő igazgató a következőkről tájékoztatott bennünket: „Július 1-jétől alapiskolánk is a helyi önkormányzat hatáskörébe került.
Farnadi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola
A farnadi magyar alapiskolában Gubík Jenő igazgató a következőkről tájékoztatott bennünket: „Július 1-jétől alapiskolánk is a helyi önkormányzat hatáskörébe került. A járási iskolaszék a júniusi villanyszámlát csodával határos módon még kifizette ugyan, de a telefonszámlát már nem, pedig ezt a törvény értelmében még neki lett volna kötelessége téríteni. Szerencsénkre a község rendezte ezt a számlát, problémát jelentenek azonban a kifizetetlen gázszámlák. Május-június hónapokra 23 ezer koronával tartozunk a gázműveknek, ezt szintén nem fizette ki a járási iskolaszék. Hála istennek a júliusi, augusztusi és szeptemberi hónapokra a község állja a költségeket. Az iskolaszéktől mintegy búcsúzóul összesen 196 ezer koronát kaptunk szolgáltatásokra, ez a pénz év végéig még úgy-ahogy fedezi a fenntartási költségeket, de a gázművekkel szembeni tartozásokra ebből már végképp nem futja.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2002. 09.10.
Csak az alapbérre futja
2002. 09.10.
Hétezer korona miatt
2002. 09.10.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.