Egységes közoktatás

A továbbiakban szeretném vázolni azt az elképzelésemet, amelyet megoldásnak látok. A közoktatási törvény, az alaptanterv és a vizsgarendszer szabályozása alkotja ennek a rendszernek az alapját. Persze tudnunk kell, hogy mindenekelőtt a tanítókon, a tanárokon múlik a dolog sikere. A pedagógus tudásán, gyermek és a szakma szeretetén. Egyik tanári példaképem így fogalmazott: „A pedagógia lényege: szeretni a gyermeket, tudni és szeretni a tantárgyat.” Ez azt idézet akár mottónak is alkalmazható. A felsőbb iskolai szervek, gondolok itt a szerveződő tanügyi hivatalokra stb., nem kívánják megmondani, hogy pontosan mit tegyenek a tanárok – ők elsősorban a pedagógiai feladatok megfelelő kezeléséhez akarnak szakmai segítséget nyújtani –, mert nem tartják magukat okosabbnak náluk. De hogy minden elképzelés nyilvános és ellenőrizhető legyen, az iskolai igazgatók feladata, az ő feladatuk az iskola pedagógiai, oktató-nevelői folyamatok irányítása és a további munka szervezése, ellenőrzése. Egységes cél s a sokszínű pedagógiának olyan elképzeléseket kell, kellene megvalósítani, amely a jövőben teret ad minden jónak, persze néha a rossznak is. Mert nem mindig lehet előre látni, hogy mi a rossz és mi a jó. Azt kell megakadályozni, hogy a jövőben az iskolákra ráterpeszkedjen egy kizárólagos pedagógiai irányzat.

Mit várhatunk?

A közoktatás alapdokumentumaitól nem várhatjuk azt, hogy egy csapásra megoldanak minden örökölt nehézséget, problémát. Egyet tehetnek: a folyamatokat jó irányba terelik. Hasonló a szerepük – szerénytelenül szólva – mint a tűzoszlopnak, amely vezette a zsidó népet, amikor az egyiptomi kivonulás után a pusztába vándoroltak. ĺgy is negyven évig tartott.

A közoktatási törvény és az alaptanterv szerepe is hasonló: jelzőtűz az út mentén, hogy a pedagógiai folyamatok jó nyomon haladjanak. Persze számítani lehet arra, hogy ezek a folyamatok még sokáig botladoznak emberi tudatlanság, meg nem értés vagy rosszindulat miatt.

Vannak olyanok, akik már tízéves kor körül gyorsan fejlődnek, és világos, hogy nyolcosztályos gimnáziumra érettek. Másokról ez tizenkét éves koruk körül derül ki. És természetesen sok gyermek tizennégy éves korábban lesz érett a középiskolára. Azt mondják, hogy a négyosztályos és nyolcosztályos gimnáziumok az értelmiségi képzés és a tehetséggondozás műhelyei. Úgy vélem, hogy ez teljesen így igaz. Joggal hiszem, hogy továbbra is szükség lesz a nyolcosztályos gimnáziumok mellett a négyéves gimnáziumokra is. Kiváló négyosztályos középiskolát járt a mai tanárok zöme is. S ez ugyanúgy érvényes a nyolcosztályos gimnáziumok esteében is. Erre néhány példát szeretnék felhozni: ezen iskolatípus Európa és az újvilág tudóstársadalmának sok híres személyt adott; ezekből a középiskolákból indult Neumann János. Szent-Györgyi Albert, Wigner Jenő, Bay Zoltán stb. Ennek az iskolatípusnak egyik tanára volt Babits Mihály.

Elvették a kedvét a tanulástól

Legalább ötféle okot tudok arra mondani, hogy egy tízéves gyermek gyenge tanuló. Lehetséges, hogy tényleg buta. Ez a gyermekeknek néhány százalékát jelenti. Lehetséges, hogy lusta, mint a föld. Ők már sokkal többen vannak. Az is lehetséges, hogy mér úgy elvették a kedvét a tanulástól, hogy később alig tudják helyrehozni. Elképzelhető, hogy a gyermeket valami nyomasztja: otthoni problémák például. És végül: valami hasznos dolog úgy leköti a figyelmét, hogy az iskolára abból már alig jut. Például az olvasás. Ezek közül a gyermekek közül sem a négyosztályos, sem a nyolcosztályos gimnáziumba nem jutnak be, de könnyedén besétálhatnak egy szaktanintézetbe.

Befejezésként: az államnak nem lehet más fontosabb, mint az iskola, és annak problémái. Ez kétségbevonhatatlan axióma, amelyet ép ésszel senki nem tagadhat; egyetlen közösség, nemzet, társadalom számára sem lehet elképzelni fontosabb dolgot, mint a nevelés és az oktatás ügyét!