Az érsekújvári Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát ősztől az egészséges iskolák országos hálózatának tagjaként tartják számon.
Egészségnapok a suliban
„Az idei egészségnapok keretében november 10-én, 13-órától Kállay Jolán pszichológussal a barátságról és a szerelemről, valamint az ezzel kapcsolatos, izgalmas kérdésekről lesz lehetőségük beszélgetni tanulóinknak. November 12-én, 13 órától Stredl Terézia pszichológus látogat az iskolánkba, aki ezúttal a pubertáskori viselkedészavarokról tart előadást a tanulóknak, ugyanakkor érdekelni fogják a kamaszok gondjai, gátlásai és meglátásai is“ – tájékoztatott Gátasi Irén. A sokak által kedvelt, népszerű pszichológusnő ugyanezen a napon délután 16 órakor a szülőket is várja az iskolába, hogy megválaszolja gyermekük serdülőkori problémáival kapcsolatos kérdéseiket. November 4-től 14-ig folyamatosan sor kerül az egészségnapokra az egyes osztályokban is. Kiállítást rendeznek a világban ismert táplálkozási szokásokról. Az egészséges életmóddal kapcsolatos munkákat azonban nem csak az iskolában, hanem az intézmény gyermekklubjában is készítenek majd az alsó tagozatosok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.