De nehéz az iskolatáska ...

E cikk megírására saját fiam esete ösztönzött. Előrebocsátom, hogy nem vagyok sem orvos, sem pszichológus, pedagógus vagyok és elsősorban szülő.

Lassan feledésbe merül a dal, amely a 70-es és 80-as években még lépten-nyomon hallható volt. Énekelték kicsik és nagyok, dúdolgatták Petivel együtt, hogy „De nehéz az iskolatáska ...”

A sláger a múlté. A táska súlya azonban változatlanul lehúzza a gyerekek vállát, sőt, mintha évről évre nehezebb lenne. Egy alkalommal, mikor fiamat kísértem haza a napköziből, nem akartam hinni annak, amit saját magam is tapasztaltam. A táskája, melyet hazafelé én cipeltem, hihetetlen nehéz volt. Mire hazaértünk bizony „éreztem” kezem, vállam a táska súlyától. Nem voltam rest megmérni. Jól felpakolva tolltartóval, könyvekkel, füzetekkel és egyebekkel bizony nyomott tíz kilót, éppen annyit, mint a táska tulajdonosa súlyának az egy harmada. És akkor még nem is vettem figyelembe a tornafelszerelést, az egészségügyi dolgokat, a tízórait és más kiegészítő kellékeket, amelyek ugyan nem minden nap szükségesek, de majdnem minden napra jut belőlük valami.

Ez olyan, mintha egy 75 kilós ember 25 kilót vinne magával. Lehet, hogy 25 kiló néhányunknak meg sem kottyan, mások viszont ennyitől már úgy érzik, hogy szinte belerokkannak a cipekedésbe. Nem így a gyerekek. Kezdetben még csak nem is lázadoznak. Azt hiszik, mindez rendjén való. Általában egyenes testtartással, magabiztosan lépik át az első osztály küszöbét, s aztán alig telik el néhány hónap, görnyedten vagy féloldalasan, lelógó vállal kezdenek járni.

Ezeket a károsodásokat természetesen nem csak a táska okozza. Befolyásolja az iskola és a lakás közti távolság, valamint az egyéni testtartás, amely a gyermek alkatától és adott pszichikai állapotától is függ.

Tegyük fel azonban, hogy a gyereknek az iskolába lépés előtt jó volt a testtartása, de egy meglehetősen nehéz, még üresen is súlyos műanyag aktatáskával kezdi az évet. Ebbe kerül mindaz, amit vinnie kell, meg az is, amit csak azért cipel, mert az előző nap elfelejtette kipakolni, vagy semmit sem szeretne otthon hagyni, valamilyen büntetéstől való félelmében. Szóval a tanév első heteiben már a szükséges és felesleges dolgok tömege húzza a kisiskolás vállát, nem is beszélve a folytatásról. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az iskolás korú gyerekeknek mintegy 25 százaléka rossz testtartású. Ezeknek a gyerekeknek a teljesítőképessége is rosszabb az átlagénál, a várhatónál.

Vajon miért? A rendszeres, megerőltető, féloldalas cipekedés miatt a kötőszövetek és az izmok bizonyos idő elteltével megnyúlhatnak, illetve megrövidülhetnek. Az így kialakult helytelen tartás rögzülhet, úgy, hogy később igen nehéz rajta változtatni. Beesik a mell, a hát meghajlik, a hátgerinc elferdül. Mindez hátrányos a vérkeringés szempontjából, de a légzésre és a szív-működésre is hat. A gyerek szervezetét megviseli az aktatáska súlya.

Mi hát a teendő? Lehetőleg ne aktatáskát, hanem hátitáskát vásároljunk neki, vagy ha engedi a pénztárcánk, akkor cseréljük le a már meglévő, de nem megfelelő táskát. Arra kell törekedni, hogy a teher közel kerüljön a test tengelyéhez, ne kelljen a hátgerincnek meghajolnia, a hasizmok ne feszüljenek. Ha a háton hordott táska nem nagyon nehéz, jó irányban befolyásolja a testtartást, kiegyenesíti a gerincet. Mindenesetre célszerű – különösen az első osztályosoknál – a táska rendszeres ellenőrzése is. Ne cipeljen magával felesleges holmit a gyerek. Ne kelljen elfáradnia már akkor, amikor a tanítás még el sem kezdődött. Figyelmeztessük őket arra, hogy a táskát a hátukon és ne a kezükben hordják. Kérjük meg gyermekeink pedagógusait is, mielőtt elbocsátanák a kis nebulókat az iskolából vagy a délutáni foglalkozásról, hogy ügyeljenek ezekre a dolgokra.

Ha egy kicsit jobban odafigyelünk gyermekeinkre, akkor velük együtt dúdolhatjuk és fütyörészhetjük a címben szereplő dalt, amely már csak egy fülbemászó, kellemes dalocska lesz mindannyiunk számára.