Csak ésszerűen terheljük meg a diákokat

Az iskolai oktatás egyik fontos célja a gyermekek életének a fejlesztése. Ez azt jelenti, hogy az iskola elsőrendű feladata a tanulókat felvértezni olyan tudományos ismeretanyaggal, hogy a jelenlegi, illetve a mindennapi szigorú követelményeknek megfeleljenek. Az az iskola, amely ezeknek a kihívásoknak (követelményeknek) nem felel meg, nem tesz eleget hosszú, távon ellehetetlenül. Ezzel számolnia kell. Csak a magas szintű anyag elsajátítása képes biztos alapot adni ahhoz, hogy az életben elénk táruló „nehéz” feladatokat meg tudjuk oldani.

Tehát mit is tanítsunk?

Az iskolai munka során ügyelni kell arra, hogy se a tananyag túlméretezésével, se az ismeretek túl korai oktatásával ne terheljük a diákokat. A korszerű pedagógia szerint nem az a kérdés, hogy sokat tanítsunk-e vagy keveset, hanem az, hogy semmit se tanítsunk korán. A tananyagot úgy kell megtervezni, hogy átlagos képességű gyermek megfelelő erőfeszítéssel megértse és megtanulja. Gazdálkodjunk jól az idővel: ne tanítsunk olyasmit, amire egy bizonyos életkorban több hónap szükséges, de három-négy év múlva már két hét alatt könnyűszerrel elsajátítható. Az iskolában nem kell minden új tudományos eredményről tanulni. Ügyelni kell arra, hogy az iskola hagyjon időt a diákoknak az önálló tanulásra, a játékra, az olvasásra, a mozgásra, a szórakozásra egyaránt. De mindemellett felkészüljenek becsületesen a tanítási órákra is. Természetes, hogy a szórakozás nem mehet a tanulás „rovására”. Ezt a tételt a tanulóknak tudomásul kell venniük.

Természetesen a diákok ésszerű mértékű megterhelése fontos pedagógiai feladat. Az erőfeszítések értékelése, a munka szeretete, a kitartó munkára és a tanulásra szoktatás csak így képzelhető el. A 6–10 éves korú gyermekeknél a célunk az lehet, hogy az emberi kultúra alapjait átadjuk a kicsiknek: az írást, a beszédet, az olvasást, a számolást és számlálást, az éneket, a mozgást. Valóban, ezeket mind tanítani kell minden iskolában, tehát ez a közös minimum. Valaki azt mondta: tanítsuk meg a gyermeket írni, olvasni, számolni. De ha többre is megtanítható, akkor tanítsunk többet!

A tanítók felelőssége

Nem, ez nem a minimum, ez az optimum is. Elmondtuk már, hogy nem szabad az iskolában azért többet tanítani, mert mi erre képesek vagyunk, a gyermek pedig meg tudja tanulni. Ismert tény, hogy a gyermekek életében meghatározó szerepe van az első három évnek. Ugyanígy nyilvánvaló, hogy az iskolába járás első éveinek is hihetetlen nagy jelentősége van. Ezért semmivel össze nem hasonlítható a tanítók felelőssége. A kisgyermek pedig arra az érzelmi biztonságra van szüksége, hogy érezze: a világ jó, szeretettel veszi körül, és ő is hasonló jó magatartással válaszolhat.

A 10-14 éves gyermekeknek már nem arra van elsősorban szükségük, hogy megtapasztalják: a világ befogadja, szeretettel körülveszi őket. A tudás iránti szeretet az érdeklődés felkeltése és kielégítése a célunk. Irányítani kell a tudásszomjukat, mindent meg kell tennünk, hogy megszeressék és becsüljék a tudást. A kiskamaszok nem képesek arra a rendszeres tudásra, amelyre az ifjúkorúak igen. A pedagógiai munka tartalmi és módszertani megújulása után természetes módon folyamatosan választ kapunk az iskolaszerkezeti kérdésre, vagyis hogy melyik iskolaszerkezet (iskolatípus) a leginkább életképes: a nyolc- vagy a négyosztályos középiskola. A lényeg az, hogy legalább 10 évig tanuljon minden gyermek. Nem annyira az a fontos – az én véleményem szerint –, hogy a 10–15 éves korú gyermekek általános iskolába járnak-e vagy gimnáziumba. Sokkal fontosabb, hogy az életkornak, illetve életkoruknak és a tudománynak megfelelő, átgondolt tananyagot tanuljanak.