BÜNTETÉS

Ideális esetben sohasem kell megtorlást alkalmazni ahhoz, hogy akaratát rákényszerítse gyermekére. Fontos cél kell legyen az akaratok összeütközésének kerülése; a gyermek együttműködését más, pozitív eszközökkel kell elérnie. Ilyen eszköz lehet a helyes viselkedésnek jutalmazással vagy dicsérettel való bátorítása, a jó példa (különösen a jó modor, valamint a megfelelő hangvétel és szóhasználat) s az ön által felállítani kívánt összes korlátozás alapos és rendszeres megmagyarázása. Minden szülővel megesik azonban, hogy néha büntetéshez kell folyamodnia, s ezt a legtöbb gyerek elfogadja és tiszteletben tartja. A következő irányelvekkel igyekszünk önt segíteni ebben:

A büntetést mindig a „bűn” mértéke szerint próbálja kiróni. Ha mód van rá, a büntetés legyen a tönkretett tárgy helyrehozása.

A büntetésnek mindig azonnal követnie kell a vétket, utólag sohasem szabad büntetni.

Soha ne ígérjen olyan büntetést, amelyről tudja, hogy nem szívesen valósítaná meg; a gyermekek mindig felismerik az üres fenyegetőzést.

Értesse meg gyermekével: a büntetés nem jelenti azt, hogy már nem szereti őt. Sok gyermeknek a szülő haragja már önmagában is elég büntetés. A büntetést lezáró békítő ölelés vagy a biztató szavak megadják a feloldozást.

A fizikai (testi) fenyítés nem alkalmas a gyermek együttműködésének megnyerésére, gyakran sértődéshez vezethet, és éppen ellenkező hatást ér el vele. Nem valószínű azonban, hogy gyermekében tartós lelki sérülést okoz, ha nagy ritkán ráver a fenekére. Ha úgy gondolja, haragját nem képes féken tartani, s ezért aggódik, hogy rosszat tesz gyermekével, kérjen tanácsot orvosától vagy a védőnőtől.