Minden munkafolyamatot eredményei alapján értékelünk. Ez érvényes az oktató-nevelő hatás során is. Mivel mérjük fel a végső eredményeket? Elméletileg mondhatjuk, hogy a tanító didaktikai hatásának hatékonysága az egyes tanulók ismeretei, készségei és szokásai növekedésében nyilvánulnak meg.
Az osztályozás és az értékelés
Egyéni bánásmód
Elsősorban diagnosztikai funkciójukat kell kiemelnünk, ennek révén nyílik lehetőség az egyéni bánásmód elvének az alkalmazására az oktatási folyamatokban. Az oktatás folyamatának valamennyi szakaszában az ellenőrzés segítségével szerzünk ismeretet a tanulókról. Az előkészítő szakaszban az ellenőrzés arról tájékoztat, mire építhetünk, mit értett meg a tanuló már régebben, mit kell kiegészítenünk, elmélyítenünk. Az új anyag elsajátítása folyamán azt ellenőrzi a tanár, hogy mennyire értette meg a probléma lényegét a tanuló. A magyarázat eredményességének az ismerete lehetővé teszi, hogy a tanulók tudásában ne keletkezzenek hézagok, hiányosságok. A gyakorlás folyamán arról győződik meg, hogy a tananyag megértésének a mélysége, ill. egyes tanulók által való elsajátítása elegendő-e azok gyakorlati alkalmazásához.
Kijavítani a hibákat
Az ellenőrzésnek csak akkor van értelme, ha elemzés pontos és differenciált értékelés alapján végzik. Nem elég önálló munkát adni – kijavítani a hibákat az írásbeli feladatban és osztályozni azt. A munka elemzése az jelenti, hogy a tanulónak mind egyénnek összehasonlítjuk a hibáit, azok jellegét a többi tanulóéval, s levonjuk a következtetéseket. Ma gyakran azonosítják az értékelést az osztályozással. A tanuló legkülönfélébb, apró megnyilvánulásait osztályzattal értékelik (házi feladat, szótanulás, versmondás, ha valami csak neki jut eszébe az osztályban stb.), úgyhogy az eredmények özönében a tanuló képtelen felismerni, mikor tükrözi az érdemjegy az ő huzamosabb erőkifejtésének, illetve valamely apróbb részletmunkájának az eredményét.
Kitűzött célok
Amennyiben az ellenőrzés és az értékelés feladata az, hogy megjelöljük a tanuló fejlődését tekintettel a kitűzött célokra és feladatokra, az osztályozás feladata az, hogy azt a fokozatot egy megegyezéses szimbólummal jelölje. Mivel az osztályozás számok segítségével történik, lehetővé teszi a tanuló számára, hogy tudatosítsa helyét az osztály munkaközösségében, összehasonlítsa eredményeit és munkáját a társaiéval. Ez persze lehetetlen olyan esetben, amikor pl. a házi feladatot megírta, de ötöst kapott azért, mert hiányzott a szülők aláírása. (markó)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.