Az odafigyelés hiánya

A roma tanulók iskolai kudarcait okozhatják a családi háttér problémái, a családi motiváció és odafigyelés hiánya, a szülők alacsony iskolai végzettsége, a pozitív szülői minta hiánya, s az, hogy a szülők nem tudnak segíteni gyermekeiknek a tanulásban. Sok pedagógus a „cigány létformát” jelöli meg döntő okként, e furcsa kifejezést elsősorban a „korai nemi éréssel”, a „munka utálatával”, az „alkoholizmussal”, „a bűnöző életmóddal”, az „agresszivitással” határozva meg. Már a rasszizmus határát is átlépi az a vélemény, amely szerint a „rosszabb genetikai állomány” az oka az iskolai sikertelenségnek.

Létezik tehát a pedagógiában (annak gyakorlatában, de nem elhanyagolható mértékben a kutatásokban is) olyan elképzelés, amely az iskolai kudarcokért elsősorban a romákat, élethelyzetüket, társadalmi pozícióikat, értékrendjüket, családi szocializációjukat teszi felelőssé. A konkrét felelősséget ezen elképzelések vagy általánosan a társadalomra hárítják, s ezzel a problémát szinte megragadhatatlanná teszik, vagy kifejezetten a romákat jelölik meg felelősként. Emellett a roma iskolázás problémáiért a többségi iskolarendszer rugalmatlansága, a másság kezelésével kapcsolatban kialakult eredménytelen technikák is felelősek. A pedagógiában leginkább elterjedt felfogásmód szerint a kudarcok okait a roma gyerekek alkalmazkodási problémáiban kell keresni. A legtöbb esetben fel sem merül, hogy pont fordítva: az iskolának kellene alkalmazkodnia a roma gyerekekhez.

A roma gyerekek szocializációja során másfajta értékek teremtődnek meg, egy másfajta kultúrával érkeznek az iskolába. Ennek a kultúrának pedagógiai adaptációja ma még jórészt megoldatlan feladat, de biztos, hogy a rendkívüli módon szükségessé vált kutatások során szükséges feltárni a roma gyerekek szocializációjának olyan sajátosságait, illetve e sajátosságok olyan hatásait, amelyek a roma anyák nevelési stílusával, rendkívüli gyermekszeretetével és gyermekközeliségével, a sajátos roma hitvilág, világlátás értelmi fejlődést befolyásoló szerepével, illetve a roma társadalmi szerveződés sajátosságaival függnek össze. Vagyis arról van szó, hogy az emancipatori-kus, vagy interkultu-rális szemléletmód az egyenlőtlenségeket nem deficitekként, hanem a kultúrák különbségeként jellemzi, s azt követeli az iskolától, hogy ne a gyerekeket idomítsa egy uralkodónak tekintett értékrend elemeihez, hanem egész pedagógiai rendszerével maga az iskola igazodjék a különböző kultúrákhoz. A különböző kultúrák itt hajtóerővé válnak. Nem megtűrt, ignorált tényezői az iskolai életnek, hanem szerves részét alkotják annak mind a célok kijelölésében, mind a pedagógiai folyamat megtervezésében, a pedagógusok és a gyerekek tevékenységrendszereiben, mind a nevelési folyamat eredményeinek értékelésében. Mindez természetesen nem csak a romákra vonatkozik. Gondoljunk a világszerte megerősödött törekvésekre a fogyatékos gyermekek integrált nevelésével kapcsolatban. Az iskolai egyenlőtlenségek rendkívül széles körében egyértelműen kimondható, hogy a legprogresszívebb törekvések a gyermekek kulturális sajátosságaihoz való igazodást, az egymás kultúrájának megismerését, az ezzel kapcsolatos tolerancia és az együttélés kialakítását, a kulturális különbözőségek pozitív hajtóerőként való felhasználását fogalmazzák meg alapvető feladatként. Az esélyegyenlőtlenségeknek az iskolában, az oktatáspolitikában és oktatásirányításban többféle szemléletmódja alakult ki. A konzervatív szemlélet szerint : az iskolázás lehetősége elsősorban előjogokhoz kapcsolódik, az előjogok társadalmi különbözőségeket formáló „elosztását” pedig öröklődésük határozza meg. A liberális szemlélet szerint az iskolázás lehetőségeinek és tárgyi, anyagi, gazdasági feltételeinek megteremtésével az eredeti adottságokkal nem magyarázható egyenlőtlenségek automatikusan megszűnnek. A kompenzatorikus szemlélet (multikulturalizmus, szociologikus felfogásmód): az egyenlőtlenségek forrása a családok szociokulturális háttere, a családi szocializáció során kiépülő hátrányokat kompenzálni kell. Az emancipatorikus szemlélet (interkulturális nevelés): a gyerekek közötti különbségek nem deficitekként és előnyökként, hanem a családból és a szűkebb társadalmi környezetből hozott kultúrák különbségeiként írhatók le, az iskolának ezekhez igazodnia kell, s nem a gyerekeket kell egy kiemelt kultúrához hozzáigazítania. (ni)