Az iskolai terror természetrajza

Az Iskola Utca korábbi számaiban már foglalkoztunk az iskolákban mindinkább eluralkodó agresszió jelenségeivel – itthon és külföldön egyaránt –, valamint a gyermekeket és tanáraikat sok esetben valóságosan is megbetegítő struktúra, illetve az iskolában zajló szociális történések sajátosságainak bemutatásával.

Az agresszió, a lelki terror jelentéstartalma nem mindig választható szét egyértelműen, sőt gyakran össze is mosódnak egymással; ugyanis az iskolában és a munkahelyeken meglehetős gyakorisággal elkövetett különféle erőszakos cselekményeket nem mindig könnyű megkülönböztetni a zaklatás különféle formáitól. Maga a téma, amely a csoportokban – különösen a kényszerűen összezárt csoportokban – szükségszerűen megjelenő hierarchia egyik káros kinövésének tekinthető, először (hozzávetőleg fél évszázada) a munkahelyi légkört megnehezítő, ott áldozatokat szedő jelenségekre vonatkozóan vált ismertté. Iskolai jelenlétéről a pedagógiai szakirodalom csak később, a nyolcvanas években kezdett tudomást venni. Ezt jelzi egyebek között az is, hogy az Európai Bizottság XXII-es – az ifjúság és az oktatás kérdéseivel foglalkozó – Főigazgatósága (a brit oktatási minisztérium támogatásával) e témában 1998-ban Londonban konferenciát hívott össze, amely azóta bullying konferencia néven vált ismertté a szakirodalomban.

A probléma nagyságát tekintve a mobbing az iskolai életben mindeddig nem kapott nyilvánosságot, a média agyonhallgatja a témát, hacsak nem jár brutális erőszakkal. Annál jobban foglalkoztatja a közvéleményt a gazdasági életben érvényesülő lelki terror.

A mai értelemben vett iskolai zaklatás veszélyeire először két norvég iskolás tragikus öngyilkossága hívta fel a szakmai közvélemény figyelmét. 1983-ban a norvég oktatási minisztérium megbízást adott egy – több mint százezer diák vizsgálatát célzó – kérdőíves felmérés elvégzésére; később aztán ugyanezt a kutatást – ugyanezzel a kérdőívvel – Svédország tanulói között is lefolytatták. Mindenesetre azóta mind több országban egymás után látnak napvilágot az iskolákban eluralkodó pszichoterrorra utaló beszámolók; Hollandiában például már 1994-ben arról beszéltek, hogy náluk évente 385 ezer gyermek esik ennek áldozatául, ezért ott évek óta szervezett kampányt is indítottak ellene. Más szakértők az iskolai zaklatás nagyságrendjét alapiskolai szinten az összlétszám 27%-ában, a középiskolákban pedig annak 10%-ában állapították meg.

A zaklatás, a lelki terror iskolai jelenléte nagyon összetett problémát jelent. A szakemberek egyértelműen patológiás jelenségként értékelik, a személyek és szerepek közötti viszonylatok egyfajta szociális deformációjaként, amely – egyebek között – egyes gyermekek megalázásában, megfélemlítésében, zsarolásában és különféle kínzásokban nyilvánul meg. A zaklatás megnyilvánulhat közvetlen vagy közvetett módon. Az példája lehet a gyermekek közti gúnyolódás-csúfolódás, a piszkálódás, a lökdösés, az ellenségeskedés megannyi, ilyenformán tetten érhető helyzete. A közvetett megnyilvánulások közé soroljuk viszont azokat a szituációkat, amikor például egy gyermek kénytelen a szünetet társaitól teljesen izoláltan eltölteni, amikor különféle csoportos helyzetekben a többiek szándékosan egyáltalán nem vesznek tudomást a jelenlétéről, amikor nem választják be a csoportos játékokba, vagy amikor megrongálják a tárgyait és az öltözékét, illetve amikor rejtélyes eredetű horzsolások, sebek kerülnek a testére stb. Dan Olwens szerint „a diákot zaklatás vagy elnyomás éri, ha ismétlődően és hoszszú időn keresztül negatív cselekedeteknek teszi ki egy vagy több más diák”. A zaklatás jelenségei vagy hirtelen jelentkeznek és ugyancsak hirtelen maradnak abba, vagy pedig hosszú ideig tartó, rendszeresen ismétlődő, szándékosságot és motiváltságot is tükröző akciókról van szó. Általában megfigyelhető, hogy legtöbbször bizonyos hatalmi viszonyok is testet öltenek benne. De a mobbing meghatározható úgy is, mint egy hosszan tartó, lényegében erőszakos folyamat, amelyet egy egyén vagy egy csoport irányít olyan valaki ellen, aki nem képes az adott helyzetben magát megvédeni. Ennek lényege, hogy vagy valamilyen sértést, fenyegetést vagy ellenségeskedést közvetít irányába, vagy pedig stressznek teszi ki őt. Ez utóbbit, mármint a stresszt, okozhatja például a gúnyolódás, amely durva tréfákban is megnyilvánul, netán – a saját akarata ellenére – valamiféle harcba való belekényszerítés, vele szemben valamilyen fizikai durvasággal való fenyegetőzés stb.

Szlovákiában az iskolai terrort sokan még nem veszik komolyan. Úgy tartják, hogy minden gyermeknek meg kell tudnia magát védeni, hiszen ez az erős személyiség egyik követelménye. De ki gondol azokra a diákokra, akiknek maradandó lelki sérülést okoznak az ilyen iskolai viccelődések? A minden diákot bíztatni szeretnénk, hogy ne hagyja magát megfélemlíteni, zsarolni, ám ha mégis zsarolják, forduljon bizalommal tanáraihoz. Azért, mert segítséget kér, még nem fogják pipogya alaknak tartani. Mivel az egyes iskolák az összes létező társadalmi probléma gyűjtőhelyének tekinthetők, az oktatási intézményekben is éppúgy a teljes demokrácia állapotának megalkotására van szükség. A tanárok és a diákok között ki kell alakítani a kétirányú kommunikációs kapcsolatot, és arra is szükség van, hogy az egyes intézményeken belül megalkotott házirendek minden esetben egyezzenek a jogi szabályozásokkal – a pedagógusok számára ezzel könnyítve meg a döntéshozást és az adekvát konfliktuskezelést. (se, he)