Kedves pedagógusok! Tanári pályájuk során biztosan oktattak vagy oktatnak olyan diákot, aki kitűnő eredményeket ért el országos vagy nemzetközi megmérettetéseken, kreativitásával és intelligenciájával példát mutat a tanintézet többi fiataljának, aktívan részt vesz az iskolában zajló diákélet szervezésében.
Az év legsikeresebb diákja
Az előselejtező követően az a három diák lesz a nyertes, akinek a nevére a legtöbb szavazat érkezik be. Ám az alacsonyabb diáklétszámmal rendelkező tanintézetek sincsenek hátrányban, mert a szavazatok esetében figyelembe vesszük, hány tanulója van az iskolának, és százalékban számoljuk ki a beküldött szavazatokat. Mindenképpen jól járnak, ha részt vesznek nyereményjátékunkban, mert azok a diákok, akiknek a nevére a legtöbb szelvényt küldik be, mobiltelefont nyernek, és a tanulók felkészítő tanárának pedig 2000 korona értékű könyvvásárlási utalványt ajándékozunk. A versenyfelhívást hetente egy alkalommal közöljük a szelvénnyel együtt egészen május közepéig. Az eredményhirdetésre június elején kerül sor. Ne feledjék, az a diák nyer, akinek a nevére a legtöbb szelvényt beküldik. Legyen ez a verseny egy olyan kezdeményezés, amellyel kiemeljük a legjobbakat a jók közül, a legeredményesebbet az eredményesek közül. Segítsenek nekünk ebben, mert megérdemlik. A tárgynyereményeken kívül a három legeredményesebb tanulóval interjút készítünk, hogy kedves olvasóink is megismerhessék őket.
A szelvényeket a következő címre várjuk: Új Szó – Nagyszünet, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. A borítékra írják rá: „Az év legsikeresebb diákja”. (he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.