Az eredményközpontú nevelés hiányosságai

A gyermek elsősorban ember, az élet és a környezete által kínált egyéb szerepeivel együtt. A szülő gyermeke, a nagyszülő unokája, testvér, barát… Természetesen e szerepekkel együtt járnak érzések és szükségletek is. Az, hogy közben diák is, akit osztályzattal értékelnek, csak egy szerep az életében, mely ilyenkor a bizonyítványosztás idején több családban is nagyon nagy értéket, hangsúlyt kap.

Sajnos, manapság a teljesítmény- és osztályzatorientáltság jellemzi az iskolát, családot, de az egész társadalmat is. Az emberi szükségletek skáláján a táplálkozás és a biológiai szükségletek után a második helyen a biztonságérzete van. Vajon mennyire érzik biztonságban magukat gyermekeink, mikor az iskolai bizonyítványt a kezükben tartva, örömtől csillogó szemmel, vagy éppen – „lógó füllel” hazaérkeznek?

Mennyire tudatosítjuk azt, hogy egy-egy osztályzat mögött mi minden rejtőzik, húzódik meg? Mi az ami érdemjegyben kifejezhető? Az osztályzatban jelen van a gyermek egyéni képessége, szorgalma, kitartása, rendszeressége, kapcsolata a környezetével, melyben ott vagyunk mi felnőttek is, szülők, pedagógusok egyaránt.

A gyerekek többsége örül a jó jegynek. Tudja, hogy a jegy a szorgalmának, kitartásának, jó munkájának a bizonyítéka, melynek méltán örülhet ő is és a szülei is. A jó jegy további tanulásra, belső motiválásra ösztönzi.

Természetes igénye a gyermeknek, hogy e érzését megoszthassa környezetével, velünk felnőttekkel is. Ne kezeljük természetes dologként, és semmiképpen se legyünk lekicsinyítők, de ugyanakkor vigyázni kell a túlzásokkal is. Sok szülő feleslegesen túlmotiválja a gyermekét, pl.: pénzzel, vagy drága ajándékokkal. Mindez felesleges, hisz a gyerek a kötelességét teljesíti, a jutalom pedig maga a jegy.

Az eredményközpontú nevelés megfeledkezik magáról a gyerekről. Minden szülő és pedagógus szívesebben veszi a jó osztályzatokat, de nem minden gyerek eminens tanuló. Bizonyítványosztás idején a krízishelyzet azokban a családokban alakulhat ki, melyben nem figyelnek eléggé a gyermekre. Nem beszélgetnek vele, nem érdeklődnek dolgai iránt.

Különben nem fordulhatna elő, hogy csak bizonyítványosztáskor derül fény a teljesítményre. A családban biztonságot kell nyújtani a gyermek számára. A tudással és a személyiséggel egyformán kell törődni, és ez ne csak a bizonyítványosztás napjára vonatkozzék! ĺgy talán elkerülhető lenne, hogy a rossz jegytől megrémült gyerek az otthoni fogadtatástól való félelmében nem meri hazavinni a bizonyítványt, meghamisítja, átjavítja az osztályzatot.

Az a felnőtt, aki gyermekét túlterheli elvárásaival, a gyereket szélsőséges megoldásokra kényszeríti. A túlterhelés testi és lelki sérüléseket okozhat. Ne csak számonkérésekkel és szemrehányásokkal ostromoljuk gyermekünket. Gyakran éppen ezekkel a módszerekkel kergetjük a gyerekeinket a félelmetes és veszélyes ismeretlenbe. Ha a gyermek rossz jegyet kap, és nem a képességeihez mérten teljesít, fejezzük ki elégedetlenségünket, ha közöljük vele, hogy nem örülünk a rossz jegynek, de ugyanakkor biztosítjuk róla, hogy igyekszik kijavítani, mert ő ennél többre is képes. Él ne feledjük megmondani neki, hogy mi szeretjük, s ha segítségre van szüksége ránk mindig számíthat.

Bizonyítványosztás napján, egy megelőlegezett puszi még eben az esetben is kijár. Bármilyen is a bizonyítvány, semmiképpen se szabad megengedni, hogy ezúttal leértékelődjön egy gyermek önértékelése, hogy ez veszélyeztesse a családi összetartást, az egymás iránti szeretetet, mert ez sokkal fontosabb, mint a szülők által sokszor túlértékelt iskolai teljesítmény.

A szerző pszichológus, a dunaszerdahelyi Pedagógiai Pszichológiai Tanácsadó munkatársa