Újra elérkezett az idő. A szülő iskolát választ hatéves gyermeke számára. Vajon miért érzi minden szülő rendkívülinek, különleges jelentőségűnek gyermek iskolába való beíratását az első osztályba?
Amiről beszélni kell…
Az iskolaérettség ismérvei
Inkább legyen szókimondóan talpraesett, mint félénk. Legyen kellő önbizalma, aminek a huszonöt gyermek között nagy szerepe van. Hiszen az osztályban körülötte egyenlőre minden idegen: a tanító, a társak, az új „játékszabályok”. Egy új közösségbe kell beilleszkednie, bizonyos fontos dolgokat el kell fogadnia. Mindez könnyebb, ha a gyermek előzőleg már járt óvodába.
Az iskola tehát elvárja, hogy a gyerekek bizonyos fokú önállósággal lépjenek az iskolába. Meg kell érteniük a pedagógus szavait és utasításait, át kell adniuk otthon a szülőknek az üzeneteket. Az önállóság néhány „technikai” készség elsajátításából is áll. Senki sem várhatja ugyanis el, hogy egy 25–30-as létszámú osztály pedagógusa a tornaóra után felöltöztesse a gyerekeket. Az elsős kisgyereknek idejében kell szólnia, ha WC-re kell mennie, s el kell rendeznie ruházatát. Az orrfúvás, kézmosás, az órák utáni elrakodás mind olyan dolog, amelyeknek természetesnek kell lenniük. További fontos követelmény, hogy a gyermek tudja nevét és pontos címét.
Az iskolaérettség fontos kitétele a gyermek ún. szociális érettsége. Ezt megítélni elsősorban a szülőnek kell, miután felteszi önmaga számára a következő kérdéseket: Összefér-e fiunk/lányunk a többi gyerekkel? Nem akarja-e mindig a vezér szerepét játszani? Könnyen a háttérbe hagyja-e magát szorítani? Hamar elsírja magát? Gyorsan összeveszik a többiekkel kicsiségeken? Minden szülőnek tudatosítania kell: egy meggondolatlan szó vagy cselekedet hosszú időre rossz irányba terelheti gyermekük helyzetét az osztályközösségben, hiszen minden gyermek külön személyiség, akihez a neki járó tisztelettel kell közeledni.
Elvárások az iskola részéről
Az elsős gyermek egyik legfontosabb feladata, hogy biztonságosan eljusson az iskolába. Ezért fontos, hogy pontosan meg tudja különböztetni:
a jelzőlámpa színeit,
a legfontosabb mértani alakzatokat (kör, négyzet, háromszög),
tudnia kell, hogy soha nem szabad az úttestre guruló labda után futnia,
hogy mielőtt az úttestre lépne, gondosan körül kell néznie.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.