Amikor nagy dolog a nagy dolog

A szobatisztasági problémák hátterében számos különböző ok állhat, de legritkábban azok, amikre egy szülő először gondolni szokott: nem a helytelen (rostban, gyümölcsben, tejben, stb. túl gazdag vagy éppen szegény) táplálkozás, nem szellemi, „megértési” problémák, és nem is szándékos, nyíltan vállalt rosszaság, a szülők szándékos provokálása.

Kisebb gyerekekkel, sőt, néha nagyobbacskákkal is előfordul, hogy, bár már régóta szobatiszták, egyszer csak éjszaka megint bepisilnek. Tudjuk, a probléma gyakran rendszeressé válik, hónapokig, évekig is eltarthat, míg végül magától, vagy valamilyen segítséggel végül elmúlik. A mai felvilágosult szülők, gyakran az okot is sejtik: kistestvére született, műtéten esett át, esetleg nehéz beszoknia az új oviba. A bepisilő gyerekkel a szülők többnyire megértőek, türelmesek, ha hoszszabb ideig áll fenn a probléma, inkább orvoshoz, pszichológushoz fordulnak, ahelyett, hogy a kicsit szomjaztatnák, vagy jól elvernék, mert „nem ért a szóból”. De mi a helyzet akkor, ha a gyerek nem bepisil, (szépen, diszkréten az éjszaka leple alatt), hanem fényes nappal bekakil, s a balesetről vagy tudomást sem vesz, vagy rejtegetni igyekszik a „bizonyítékot”? Mennyire marad felvilágosult és megértő a gyermek környezete, ha mindez nem 4 évesen történik egyszer-egyszer, hanem iskolás korban válik mindennapos problémává?

Az encopresis (vagyis az akaratlan bekakilás, vagy a fehérnemű beszennyezése), ha hosszabb időn keresztül, mindenféle testi betegség kizárása után is fennáll, valószínűleg lelki alapon szerveződő, úgynevezett neurotikus tünet. Ez azt jelenti, hogy a gyermek valamilyen problémáját, belső, vagy a környezetével kapcsolatos külső konfliktusát ilyen módon jelzi, akaratlanul. Vannak, akik látszólag nem törődnek a dologgal, mások borzasztóan szégyellik magukat. Az alvás közbeni véletlen bepisiléshez képest sokkal nehezebb elfogadni azt, hogy a széklet visszatartás nehézsége is lehet akaratlan. A bekakilást mint betegséget a kicsik környezete az átlagosnál sokkal kevésbé tolerálja, ezért ezeknek a gyerekeknek segítség és együttérzés helyett inkább harag, megszégyenítés és kiközösítés jut osztályrészül.

Nem olyan ritka tünet ez azonban, mint amennyire keveset hallani róla, csak a hozzá társuló szégyen miatt a szülők nem nagyon vitatják meg úgy egymás között, mint gyermekeik egyéb nehézségeit. Az encopresis hátterében sok esetben az állandó székletvisszatartás áll: valójában ez az elsődleges tünet, a ruha bepiszkítása csak ennek a következménye. Vannak olyan gyerekek is, akiknél a bekakilás hiperaktivitásra, vagy figyelmi zavarra utal.

A kezelés hónapokig, de lehet, hogy egy-két évig is eltart, ezért türelem, a szülők részéről sok bizalom és támogatás szükséges hozzá. Viszont a gyermek számára létfontosságú, mert a „bekakilós” gyerek nagyon sokat szenved: az évek során önértékelése drasztikusan leromlik, hiszen társai kiközösítik, szülei napról napra csalódnak benne és veszekednek vele, talán még az is felmerül bennük, hogy fogyatékos, ha egyszer egy ennyire alapvető dolgot sem tud megtanulni. (he, gya)