Az Otthon a Természetben CD-ROM kettős feladatra vállalkozik. Igyekszik bemutatni a természet végtelen szépségét, emellett lehetőséget nyújt azoknak, akik ökológiai tudásukat vagy fajismeretüket szeretnék fejleszteni.
A tudomány és a művészet segítik egymást
A korszerű pedagógia legfontosabb szemléleti újdonsága az, hogy – a tények, konkrét ismeretek fontosságának megőrzése mellett – a tanítás-tanulás súlypontját el kell tolni a képességek fejlesztése felé. Ez a váltás mára halaszthatatlanná vált. A kompetenciák: kifejlesztett készségek, valós helyzetek megoldására való képességek, adott területen való jártasságok. Fejlesztésükre az egyik legjobb út a világ komplexitásának megéreztetése, megértetése, a tudomány- és tantárgyközi szemlélet fejlesztése.
Jelen CD ezt a célt kívánja szem előtt tartani. Az az üzenete, hogy a tudomány és a művészet segítik egymást a világ teljesebb megismerésében. Hasznos segédeszköz lehet ez a CD a földünk-környezetünk, a művészetek, az ember a természetben és más műveltségi területek, valamint sok egyéb kiemelt fejlesztési feladat célkitűzéseinek megvalósításában.
A cél alapvetően a tanulók természetszemléletének formálása. Egyrészt megismertetésével, szépségeinek felvillantásával, másrészt az ember és a természet korszerű, (nem a természet leigázására törekvő, hanem azzal harmonikusan együtt élő) kapcsolatának bemutatásával. ĺgy elsősorban a környezeti nevelés területéhez nyújt egy új lehetőséget, de a fentebb említett pedagógiai törekvések révén, szinte minden nevelési területre befolyással van. Hiszen a feladatok megoldásához sokszor türelem, precizitás, pontos fogalomismeret, fajismeret szükséges, a szintidőn belüli teljesítésekhez gyorsaság, koncentrálókészség kell, egyes feladatok fejleszthetik a tanulók térlátását, megmozgatják a fantáziáját stb.
Tartalmát tekintve mintegy félezer művészi természetfotó képezi a CD alapját. Ezek fajokat, élőhelyeket, az élőlények és környezetük természetes kapcsolatát mutatják be, azonban nem a „dokumentumfotózás” mindennapi eszközeivel, hanem a művész sajátos látásmódján keresztül. Pedagógiai szempontú mélységét tekintve elsősorban a 10-18 éves korosztály számára tervezték. A ma élő gyerekek és felnőtt érdeklődők jobban ismerik a távoli tájak egzotikus növényeit és állatait, mint hazájuk élővilágát. Pedig nálunk is élnek érdekes fajok, különleges virágú növények, csillogó szárnyú pillangók, sajátos életmódú és megjelenésű madarak, a gyönyörű és egészen sajátos tájakról nem is beszélve. Ezekről rengeteg kép is készül. Ám ezek alig jutnak el az érdeklődőkhöz. A technikai lehetőségek napjainkban megteremtik annak a lehetőségét, hogy a meglévő érdeklődést kielégíthessük, újabb és újabb híveket nyerjünk a természetet kedvelők, védők és oltalmazók táborának. Hiszen a ritka, érdekes vagy védett faj bemutatásán túl, ugyanazok a képek szórakoztató formában, interaktív módon, feladatok megoldásával – ha úgy tetszik, játékosan – kerülhetnek elő. (he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.