A tanulás ideje

Az a gyerek, aki képtelen megfejteni a fonetikai kódot, nagyon sok időt pazarol el olvasási nehézségei miatt, miközben egyéb létfontosságú ismereteket kellene elsajátítani. Amíg ő kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja kitalálni, hogy vajon mit jelenthet az a szó, ami előtte van, a többiek egyre folyamatosabban, egyre nagyobb szókinccsel olvasnak, az olvasottak látványosan bővítik a gondolkodási kapacitásukat. A diszlexiás ezzel szemben mintha mindig egy hatalmas zsákot cipelne a hátán, energiájának nagy része már abban kimerül, hogy a mondatokat megfejtse, az értelmezésre bármilyen jók legyenek egyébként az intellektuális képességei, nem marad ideje.

Azok a szülők és pedagógusok, akik bár látják a problémákat, mégis halogatják, hogy a gyermeket diszlexia szűrésre vigyék, vagy küldjék, többnyire azzal nyugtatják magukat, hogy a probléma csak időleges, a gyerek majd kinövi. Ez azonban egyszerűen nem igaz. Az olvasási problémákat, ha diszlexia eredetűek, nem lehet kinőni, hatásuk, következményeik az egész élet során megmaradnak.

A diszlexiások háromnegyede sok évvel azután, hogy fölfedezték náluk a bajt – tehát a főiskolán és felnőttként is – még mindig küszködik ezekkel a nehézségekkel. Az esetek többségében a harmadik osztályban derül ki a diszlexia, ekkor azonban már a leggondosabb szakmai munkával sem lehet a teljesen megszüntetni. Érthetetlen, hogy miként lehet tolerálni 9-10 éves gyerekek komoly olvasási nehézségeit, és abban bízni, hogy ezek majd elmúlnak. Sajnos a következmény visszaszáll a gyerekekre, a későn diagnosztizált diszlexiások túlnyomó része egész életében hordozni fogja ennek az elváltozásnak a bélyegét.

Ezért van a szülőknek rendkívül nagy szerepük a korai felismerésben. Ők látják ugyanis nap, mint nap minden tevékenységében a gyereküket. Ha tudják, hogy mit kell figyelni, akkor biztos, hogy be tudják azonosítani a figyelmeztető jeleket. Fontos hangsúlyozni, hogy a diszlexiások gyengeségei és erősségei szorosan összefüggnek egymással, és célszerű együtt figyelni őket. (he, i)