„A tanító úr hazabeszél”

Manapság, néhány évtized multával, fogyó gyerekszám mellett, elgondolkodtató számomra ez a mondás. Miután zöld utat kapott a Selye János Egyetem, Nyitra sem szabotálja tovább a pedagógusképzést. Lesz elegendő – pedagógusunk.

Látogatóim jöttek a Comenius Pedagógiai Intézetbe, ahol mostanság dolgozom. Mesélték, hogy csökken az érdeklődés az iskolájuk iránt. Mit lehetne még tenni, amikor lehozzák a csillagot is az égről, csak elnyerjék a magyar szülők tetszését? Sorolták az érdekköröket, programokat, internetes foglalkozásokat, eredményeiket, mindezt összevetve a szlovák iskoláéval. Az idén is tájékoztató beszélgetésre hívták az amúgy túlnyomórészt magyar ajkú lakosságot. A tíz megjelentből nyolcan az iskola pedagógusai voltak.

Mit tegyenek?

Elmondtam nekik, hogy a közelmúltban felkeresett egy barátom, aki az Állami Tanfelügyelet munkatársa. Arról számolt be, hogy éppen egy magyar többségű falu szlovák iskolájában végeztek ellenőrzést, ahol egymás között a gyerekek magyarul beszélnek. Elsorolta a lesújtó eredményeket, amiket a tantárgyi mérések mutattak. Ezek a magyar gyerekek alulmúlták minden eddigi negatív tapasztalatát. „Ezt kellene megmutatnotok azoknak a magyar szülőknek. Hadd lássák, milyen törődésben részesülnek a gyerekeik!” – idézem a felháborodását.

Beszélgetünk lehetőségekről, módszerekről, felvilágosításról. Tanulságosnak tartom Reuven Feuerstein izraeli pszichológus munkásságát. Feuerstein a második világháború után megalakult Izraelben bevándorló zsidó családok gyerekeinek vizsgálatával foglalkozott annak érdekében, hogy a beilleszkedésükhöz segítséget nyújtson. Többek között Marokkóból származó gyerekekről azt állapította meg, hogy olyan hiányosságaik vannak, amelyek lehetetlenné teszik a sikeres beilleszkedésüket az izraeli társadalomba. Gyenge valóságérzékelés és alacsony szintű értelmi képességek jellemezték őket. Vagy teljesen passzívak voltak, vagy pedig túlzottan élénkek. Mindez azt sugallta, hogy genetikailag gyengébb képességűek. Ezzel szemben az Etiópiából származó zsidó bevándorlók gyerekei jól alkalmazkodtak az új helyzethez, és kitűnően tanultak. Feuerstein rájött, hogy a marokkói bevándorlók városi elszegényedett közegből származtak, akik elvesztették szüleik értékrendjét, társadalmi értelemben elidegenedtek őseik kultúrájától. Velük ellentétben az etiópiaiak elszigetelt hegyvidéki falvakban éltek. A gyerekeiket korán beavatták a szertartásaikba, rájuk bízták a nyáj őrzését, és hosszú fejezeteket kellett megtanulniuk a Tórából. Mivel csupán kevés, kézzel írott könyvük volt, ezt körülállva együtt tanulmányozták. Ezek a gyerekek minden szögből megtanultak olvasni: fentről, jobbról és balról. Tanítóik csodálták a rendkívüli alkalmazkodó képességüket. Feuerstein szerint a gyermek értelmi képességének fejlesztésében a legfontosabb tényező, hogy részese legyen egy gazdag, összefüggő kultúrának.

Megállapította, hogy az a gyermek, amelyik megtanult egy kultúrát, fogékonnyá vált más kultúra elsajátítására is. A kulturális tapasztalat fontos ahhoz, hogy az ember a valóságot értelmezze. Ennek a hiányát nevezi az izraeli pszichológus kulturális értelemben hátrányos helyzetnek. William Jones kifejező szavait kölcsönzi, amikor azt mondja, hogy kulturális gazdagság híján a világ egyetlen nagy „ragyogó, zsongó, zűrzavar”.

Feuersteinnel szólva, többek között azért szükséges magyar iskolába járnia a magyar gyereknek és szlovákba a szlováknak, hogy részesévé váljon a szülei kultúrájának, s ezáltal megszerezze azokat a közvetítő eszközöket, amelyek a tanuláshoz nélkülözhetetlenek. Ezek nélkül a tanulásban sem lehet sikeres.

Együtt hallgatok vendégeimmel. Szabad a vásár? Az unióban ki-ki megválaszthatja hazáját, vallását, nyelvét? Lecserélheti szülei értékrendjét? Mit érdemes? Nem így tudjuk.

A szerző a Comenius Pedagógiai Intézet munkatársa