Adventi mesekalendárium 19.: A rénszarvas-keresőcsapat

– Én megmondtam, hogy egy hógolyót sem bízhatunk Reménykére – mondta Bejgli a rénszarvascsapatnak a felszállás után.

– Megint helyette kell dolgoznunk – vettette hátra a vezérbika, Jégcsapretek dühösen.

– Reményke teljesen reménytelen – nevetett Narancshaj szemébe lógó vörös üstöke alól.

– Tavaly sem ért oda a felhőjével a Kárpát-medencébe – zsörtölődött Mentatea. – Pedig még segítséget is kapott a Télapótól, Hópehely is vele tartott, aztán mindketten eltévedtek Oroszország felett.

– Az egy nagyon nagy ország – védekezett Hópehely –, és sötét is volt Szibéria felett, Moszkváig azt sem tudtuk, hogy az ellenkező irányba repülünk.

– Akkora havazást csaptatok, hogy a híradó is bemondta, pedig azt a hófelhőt mérsékelt kontinentális éghajlatra tervezték. Ti pedig végigvonszoltátok a sarkvidéken – kacagott Szegfűszeg.

– Könnyen beszél az, aki a mediterrán térségért felel, te még egyetlen hófelhőt sem juttattál célba – kérte ki magának a megjegyzést Száncsengő, aki a tundravidék összes csapadékát egymaga szállította le.

– Elég a vitából! Reményke nem reménytelen, csak kicsit négyballábas – állapította meg Ajándék.

– Egy valódi rémszarvas – tette hozzá Esthajnalka, mert még mindig haragudott, amiért őt is megszidták, hogy Szibériában kétszer annyi hó esett, mint amennyi kellett volna.

A nagy vitatkozásban majdnem elkerülték azt a magaslati pehelyfelhőt, amelyben a sárkány lakott. Szaloncukor vette észre a fergeteget:

– Balra tarts, ott van, amit keresünk! – kiáltott.

Az egész szarvascsorda csinált egy bravúros balkanyart, majd olyan puhán és finoman landoltak a felhőn, hogy egyetlen felhőpamacsot sem vertek fel a jégkockákkal kirakott ösvényen.

– Megérkeztünk – állapította meg Jégcsapretek, az őrsvezető.

– De vajon a sárkány is tudja már, hogy itt vagyunk? – kérdezte riadtan Mézeskalács.

– Tudja, bizony – dörmögött a hátuk mögül a sárkány. – Kik vagytok, és kit egyek meg elsőként közületek?

– Ó, nagyságos sárkány, rénszarvasok vagyunk, és két gyereket keresünk, talán találkoztál velük a napokban – kezdte félelemtől remegő hangon Bejgli. – És hogy a második kérdésedre is válaszoljak, ne engem.

– Engem se egyél meg – hadarta Dió.

– És engem se – mondták a többiek is gyorsan.

– Nem eszlek meg benneteket, vegetáriánus sárkány vagyok, ezért is költöztem ilyen messzire a fellegekbe, ezt a sárkányok többsége még nem érti meg, én falombokkal és tobozokkal táplálkozom – vallotta be önérzetesen a sárkány.

– Mi is – bólogatott korgó gyomorral Esthajnalka.

– Akkor mire vártok? Vacsorázzatok velem! Közben megmutatom a kezeslábast és a teljes kötöttárukészletem.

– Egy vegetáriánus sárkány, aki ruhákat köt? – álmélkodott Jégcsapretek a hallottak felett.

– Bizony, a ti testvérkéitek tanítottak meg kötni, Hanna és Fedor, de sajnos tegnap továbbindultak északra. Itt másztak le a földig érő paszulyon – mutatta a sárkány a felhőből levezető utat. – Remélem, nem dőltek be azoknak a buta lemmingeknek, folyton megviccelik az embereket azokban a fránya alagutakban – csevegett a sárkány vacsora közben. A rénszarvasok hálásan falták a friss mohából és szénából készült vacsorát.

*

Adventi mesekalendáriummal kedveskedünk Olvasóinknak, kizárólag itt, a Vasárnap online felületén. Kövessék figyelemmel a történet alakulását napról napra, bontogassák velünk minden nap a mesekalendáriumot egészen karácsonyig.