Adventi mesekalendárium 13.: A földig érő paszuly

Mialatt a kutyaszán szélsebesen röpült a Télapó kunyhója felé, Hanna és Fedor ott ragadtak a tömör, magas szintű, réteges pehelyfelhő kellős közepén.

– A kutyafáját! – morgolódott Fedor.

– A nemjóját! – hőbörgött Hanna is. – Jól itt hagytak bennünket.

– Jól itt hagytak bennünket – ismételte Fedor, ha lehet, még felháborodottabban.

– Nézd csak, Öcsipók, egy felhőn állunk – álmélkodott Hanna, ahogy a talpa alatt gomolygó puha talajra pillantott. Fedor lehajolt és könyékig beledugta a karját a szivacsos pehelyfelhőbe. Ahogy kihúzta a kezét a lyukból, megpillantott egy jégkockákkal kövezett keskeny gyalogutat.

– Ez micsoda? – tette fel az ilyenkor következő kérdést, amit egy csaknem hároméves fiú általában feltesz.

– Úgy látom, egy gyalogút – magyarázta Hanna, aki maga sem értette, hogy hogy került egy szabályos macskaköves járda egy magaslati felhő kellős közepére. – Talán ezen kéne elindulnunk, Öcskös – fogta meg Hanna Fedornak azt a kezét, amire még mindig jó erősen rá volt tekerve Gorgiás, az egykor hatalmas gomolyfelhő zsinórja. De az egykor hatalmas gomolyfelhő most csupán egy maréknyi vattacsomóra hasonlított, úgy lefogyasztotta a hegyi havazás.

Ahogy ott mentek, mendegéltek a jeges ösvényen, egyszer csak megpillantottak egy kacsalábon forgó kulipintyót.

– Hoppá! – állította meg öccsét Hanna. – Hiszen én ezt a mesét is hallottam már valahol. Ez az égig érő paszuly. Ha bemegyünk a házba, találunk egy aranytojást tojó tyúkot, na de ez a tyúk egy sárkányé. Ha ellopjuk, a sárkány tűzön-vízen keresztül üldözni fog bennünket. Nem jó ötlet ez így.

– Nem jó ez így – ismételte Fedor is.

– Na de ha az égig felér az a paszuly, akkor leér a földig is – csapott a homlokára Hanna. – Nincs más dolgunk, mint megtalálni a lejáratot.

Máris négykézlábra ereszkedtek, és tapogatózni kezdtek a sűrű, hömpölygő, bokáig érő felhőködben. Már vagy egy fél órája tapogatóztak, amikor Fedor talált valamit:

– Ez micsoda? – kérdezte nővérét.

De nem a nővére felelt:

– Ez itt az én tüskés hegyes farkam – szólalt meg mély hangon egy hatalmas hústorony.

– És ha szabad érdeklődni, miért van ilyen tüskés, hegyes farkad neked? – húzta ki magát Hanna, pedig eléggé meg volt ijedve a sárkánytól, de úgy gondolta, jobb, ha szóval tartja, amíg kieszeli, hogyan menekülhetnének el Fedorral együtt.

– Jó kérdés, pöttöm felhővándor – sóhajtott a sárkány. – Semmi haszna a sok tüskének meg hegyes pikkelynek, folyton belekapok a szemembe, amikor álmosan megdörgölöm az éles karmaimmal, és mindig szúrja a fenekem a sok tüske, ha ráülök véletlenül a farkamra – sopánkodott a sárkány.

– Az nem jutott eszedbe, hogy köss magadnak egy pihepuha sárkánykezeslábast? – jutott hirtelen Hanna eszébe az ötlet, hiszen Dédimama is mutatta már, hogyan kötik a sálat meg a pulóvert.

– Ez eszembe sem jutott! – kerekedett el még jobban a sárkány eleve kosárlabda méretű szeme.

– Viszont kelleni fog hozzá két kötőtű – mondta Hanna.

– Talán abból a földig érő paszulyból letörhetünk két kis ágacskát – jutott a sárkány eszébe hirtelen. – Máris odavezetlek benneteket.

Így találták meg a gyerekek a lefelé vezető utat, és kötöttek örök barátságot a felhőben lakó óriássárkánnyal.

*

Adventi mesekalendáriummal kedveskedünk Olvasóinknak, kizárólag itt, a Vasárnap online felületén. Kövessék figyelemmel a történet alakulását napról napra, bontogassák velünk minden nap a mesekalendáriumot egészen karácsonyig.