Hosszabbított Felcsúton a köbölkúti tréner

HornyákZsolt.Fiorentina

Két évvel, azaz 2027 nyaráig hosszabbította meg Hornyák Zsolt szerződését a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Puskás Akadémia.

A köbölkúti edző 2019-ben igazolt a felcsúti klubhoz. Hosszú éveken át tartó csapatépítése az idei szezonban látszik igazán beérni. Bár a Puskás öt szezon alatt három bronz- és egy ezüstérmet is szerzett a bajnokságban, a most futó idényben szorongatják leginkább a címvédő Ferencvárost, a szezon elején pedig kis híján kiejtették a Konferencialiga selejtezőjében azt a Fiorentinát, amely az elődöntőig menetelt. 

Boldog vagyok, hogy folytatódik a közös munka. A vezetőség további két évre szavazott nekem bizalmat, ami nagyon megtisztelő. Amíg számítanak rám, igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni a klubot. A motivációval továbbra sincs gond, sok elvégzendő feladat vár ránk. Legfőbb célunk, hogy újabb fiatal akadémistákat építsünk be az első csapatba, és természetesen szeretnénk eredményesen teljesíteni a jövőben is 

idézte a klub hivatalos honlapja a szerződéshosszabbítás után a vezetőedzőt.

Hornyák Zsolt, aki korábban dolgozott a cseh Slovan Liberec, az orosz Lucs Vlagyivosztok, az örmény Mika Astarak és Bananc Jerevan (ma Urartu), valamint a máltai Mosta csapatánál is, a jelenlegi magyar élvonal leghosszabb ideje dolgozó edzője, már összesen 231 tétmérkőzésen ült a Puskás Akadémia kispadján. Ezeken a mérkőzéseken 112 győzelem, 60 döntetlen és 59 vereség a mérlege, hétvégén a Debrecen ellen javíthat tovább az eredményein.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?