VIDEÓ: Így robbant fel Észak-Korea nukleáris kísérleti telepe

Punggje-Ri
Punggje-Ri |

Bár csütörtökön végül nem ez lett a legfontosabb, Észak-Koreával kapcsolatos hír, mégiscsak történelmi jelentőségű eseménynek számít, hogy Észak-Korea megsemmisítette egyetlen ismert nukleáris kísérleti telepét.

 

Ez elég jelentős, bár némileg tartalmatlan gesztus volt a részükről. Mint azt csütörtökön írtuk azután, hogy Trump váratlanul lemondta a június 12-re tervezett csúcstalálkozót, az észak-koreai vezetők már 2016 nyarán arra utalgattak, hogy atomprogramjuk hamarosan teljesíti a célját - írja a 444.hu.

Mostanra teljesítette is, az elmúlt hónapok atom- és rakétakísérletei bizonyították, hogy rendelkezhetnek az Egyesült Államokat is elérni képes atomfegyverrel. Márpedig minden józan belátás szerint ez lehetett a programjuk végcélja, azt sosem tervezhették komolyan, hogy az Egyesült Államokéval vetekedő atomarzenált fejlesszenek. Vagyis a kísérleti telep immár szükségtelenné vált, így lehetővé vált, hogy látványos gesztusként megsemmisítsék.

A telep felrobbantását filmen is dokumentálták:

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?