Első bevetésén életet mentett egy mentőkutya a tajvani földrengés után

tajvan
Tajpej |

Hősként ünnepelnek Tajvanon egy frissen kiképzett mentőkutyát, amely már első hivatalos bevetésén, a kedd éjszakai 6,5-ös erősségű földrengés után életet mentett a rendkívül nehéz körülmény ellenére. 

A Tie Hsziung nevű négyéves labrador talált rá két emberre, akit a részben összedőlt hualieni Marshal Hotel temetett maga alá. A 15 órája a recepciós pult romjai alatt fekvő emberek közül az egyiket már holtan találták, a másik életét azonban még sikerült megmenteni.

A mentőkutya, amelynek neve - Tie Hsziung - vashőst jelent, látható izgalommal és rendkívüli buzgalommal, fülét hegyezve és farkát csóválva látott neki az áldozatok keresésének, és lelkesedése az embereket is magával ragadta - mondta el a mentőkutya gazdája. 

Az állat a rendkívüli hideg és egy fülgyulladás okozta fájdalom ellenére is lankadatlanul folytatta a keresést egy másik mentőkutyával, Tuei Tueivel együtt. A két keresőkutyát 26 tűzoltóval együtt Taicsung város küldte Hualienbe, hogy segítsék a romok közt rekedt emberek felkutatását.

Bár Tie Hsziung "gyakornokként" már egy 2016-os földrengés után is részt vett a keresésben, ez volt az első igazi bevetése.

A Tajvan keleti részén pár perccel kedd éjfél előtt bekövetkezett földrengésben legalább tízen vesztették életüket, és több százan megsebesültek.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?