Luxemburgi nagyhercegek és nagyhercegnők

uralkodohaz

Luxemburg története összefonódik Hollandiáéval, olyannyira, hogy sokáig szoros szövetségben működtek, még az uralkodóik is közösek volt. 1890-ben vált önálló állammá Luxemburg, egy női örökös miatt.

A jelenlegi nagyherceg húsz éve I. Henrik, a Nassau–Weilburg-házból. Ha ismerősnek cseng a ház neve, az nem véletlen: a holland királyi család az Oránia–Nassaui-ház tagja. Ahogy azt már többször láttuk sorozatunkban, az európai királyi családok szorosan kötődnek egymáshoz. A független Luxemburg történelmében eddig hat uralkodó volt – mind a Nassau-Weilburg-házból –, két hölgy és négy férfi, a hatból három uralkodó lemondott. Henrik nagyherceg is így lett uralkodó, édesapja, János nagyherceg mondott le a javára.

A herceg és a kubai hercegné

Ha elképzeljük, hogy milyen egy modern herceg, akkor megjelenhet előttünk Henrik képe. Igazi világutazó, az ország gazdasági kapcsolatait egyengette, nagy támogatója a nemzetközi szervezeteknek, szereti a komolyzenét, sportos, ráadásul katonai hivatásában az ezredesi fokozatig jutott. Igazi diplomata. A herceg harminchárom éves volt, amikor az édesapja megtette őt régensnek, ezzel gyakorlatilag a teljes országot rá bízta. Ekkor Henrik már házas volt, ráadásul nem is akármilyen hercegnét választott maga mellé. Mária Terézia – már a neve miatt is különleges – kubai születésű, ráadásul nincs nemesi származása. Egy művelt, polgári család sarja, a kubai forradalom alatt emigráltak New Yorkba. A lányt neves iskolákba járatták, Európában is, itt ismerkedett meg a luxemburgi herceggel. Házassági szándékukat a nagyhercegné, Henrik édesanyja, a belga arisztokrata végig ellenezte, a két hercegné közötti rossz kapcsolat Jozefina Sarolta haláláig megmaradt. Mindezek ellenére, úgy tűnik, Henrik és Mária Terézia boldog házasságban él. Öt gyermekük született, a legidősebb, a trónörökös, Vilmos herceg. Neki májusban született fia, a kis Károly herceg, így a dinasztia egyenes ági öröklődése biztosítva van.

Menekült uralkodó

Henriknek nem lehetett egyszerű édesapja nyomdokaiba lépni, aki a tökéletes uralkodó megtestesítője volt. János nagyherceg mintegy harminchat évig uralkodott, de már előtte is meglehetősen aktív volt.

A második világháború alatt a németek megszállták Luxemburgot, így a családja menekülni kényszerült. Portugáliában, az Egyesült Királyságban majd végül Kanadában éltek. A herceg végig folytatta tanulmányait, mindig ott, ahol éppen tartózkodtak. Hazafias tetteitől hangos lehetett a korabeli sajtó, hiszen részt vett a normandiai partra szállásban, és a felszabadító csapatok élén vonult be országába. Nem csoda hát, ha a népe nagyon szerette a leendő nagyherceget. Luxemburgnak kijutott a kiváló uralkodókból, János nagyherceg édesanyja, Sarolta nagyhercegnő volt talán minden idők legszeretettebb luxemburgi uralkodója. Még bronzszobrot is emeltettek a tiszteletére.

Portugál gyökerek

Sarolta nővérétől vette át a trónt, Mária Adelaidától, akit hét év uralkodás után kényszerítettek arra, hogy mondjon le. Az első világháború alatt német szimpatizánsnak titulálták a fiatal hercegnőt. Ő volt az ország első női uralkodója, miatta változtatták meg az alkotmányt, hogy nő is örökölhesse a trónt. Édesapja, IV. Vilmos nagyherceg is hét évig volt Luxemburg nagyhercege, hat gyermeke született. Ám mind lány lett, így szükség lett az alkotmány módosítására. Mária Adelaida még tizennyolc éves sem volt, amikor az ország első női uralkodójává vált. Pár hónapig édesanyja, Mária Anna volt a régens.

Mária Adelaida bukása után apáca lett, és nagyon fiatalon, huszonkilenc évesen halt meg. Helyét húga, Sarolta vette át. Ő sokkal nyitottabb volt nővérénél, és erősebb uralkodó is. Trónra lépése után hamar elrendelt egy népszavazást, ezzel szerette volna biztosítani a monarchiát, és kivédeni a politikusok támadását. Mivel a luxemburgiak több mint háromnegyede arra szavazott, hogy a monarchiának igenis van létjogosultsága, így a belső harcoknak elejét vette. Még ugyanebben az évben feleségül is ment a magyar Zita királyné öccséhez, Félix herceghez, aki a portugál király, I. Mihály révén az unokatestvére volt. Meglehetősen bonyolultak a királyi, hercegi kapcsolatok, néha az az érzésünk támadhat, hogy az arisztokratáknál mindenki rokon mindenkivel.

Ahogy említettük, a másodig világháború alatt menekülni kényszerült a család. Anyai nagyszülei portugál uralkodók voltak, így előbb Lisszabonba mentek. Érdekesség, hogy ez idő tájt Hitler visszahívta Saroltát Luxemburgba, ám a nagyhercegnő elutasította a kérést, helyette a távolból irányította az ellenállást, és a segélycsomagok Luxemburgba való eljuttatását. Negyvenöt évnyi uralkodás után adta át helyét fiának, Jánosnak.

Az első nagyherceg

A független Luxemburg első uralkodója Adolf nagyherceg volt, IV. Vilmos édesapja. Tizenöt évig volt Luxemburg nagyhercege, idős volt már, amikor megkoronázták. A belügyekbe se szólt bele, inkább csak névlegesen volt az ország uralkodója. Nem is számított arra, hogy valaha uralkodó lehet, hiszen III. Vilmosnak, aki Hollandia királya és (a nem független) Luxemburg nagyhercege volt, csak a 17. unokatestvére volt az idősödő Adolf. Vilmos lánya, I. Vilma, aki Hollandia királynője lett apja halála után, azért nem lehetett Luxemburg nagyhercegnője, mert akkor nő még nem örökölhette a hatalmat Luxemburgban, csak Hollandiában. Végül ez kellett a független és önálló Luxemburg létrejöttéhez, valamint a Nassau–Weilburg dinasztia megalapításához.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/3. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?