50 éve jártunk utoljára a Holdon

50 éve jártunk utoljára a Holdon

Az Apollo-17-küldetés űrhajósai 50 évvel ezelőtt landoltak a Holdon, melyen azóta sem járt ember.

Az Apollo-program utolsó küldetése, az Apollo-17 1972. december 7-én indult. Az akciót Gene Cernan parancsnok vezette, és vele tartott Harrison Schmitt is, aki a mai napig az egyetlen geológus, aki járt az égitesten. A küldetés különösen nagy hangsúlyt fektetett a tudományos megközelítésre, így a legénység különféle kísérleteket hajtott végre, többek közt egy biológiait is, melyhez egereket is vittek a hajóra. A küldetés fő célja a nyersanyaggyűjtés volt, valamint annak a kivizsgálása, hogy a korábban feltételezett vulkanikus aktivitásra található-e bármi nyom a Hold felszínén.

Cernan és Schmitt háromszor is az égitest felszínére léptek, és többek közt narancssárga földre is akadtak, amit vulkanikus eredetűnek ítéltek meg. A misszió számtalan űrrekordot megdöntött, például a leghosszabb legénységgel bíró holdraszállás rekordját, valamint a legnagyobb távolságét, amit az űrhajósok járművőn kívül tettek meg. A Holdon azóta sem járt ember.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?