Pár euróval kiegészítették a gyest és a súlyosan egészségkárosodottaknak jóváhagyható hozzájárulások összegét, magasabb lett az adómentes alap és a minimálnyugdíj is. Viszont a nyártól nehezebb korengedményes nyugdíjba vonulni.
Változott több tucat állami juttatás összege

Minden évben július 1-jei dátummal szokták felülbírálni a szegénységi küszöböt – idén 10,14 euróval valorizálták a létminimum összegét. A szegénységi küszöb évente a Statisztikai Hivatal adatai alapján változik. Először megállapítják az alacsony bevételű természetes személyekre vonatkozó nettó jövedelem 1. negyedévben mért emelkedésének a koefficiensét, amivel kiszorozzák a létminimum június 30-áig érvényes összegeit, és júliustól az új összegek szoktak hatályba lépni.
Létminimum
Ha a létminimum összegének az átszámításakor alkalmazott valamelyik koefficiens értéke 1 vagy annál kisebb, akkor nem alkalmazzák a létminimumról szóló jogszabályba foglalt valorizációs módszert, ez esetben marad az előzőleg megállapított szinten. Korábban erre már volt példa. Idén a koefficiens értéke 1,037 és a valorizáció 3,7%-os volt. A létminimum összege havi 284,13-ra, a közösen elbírált személy esetében 198,22-re, az eltartott, kiskorú gyermek esetében pedig 129,74 euróra nőtt. A létminimumtól számos állami támogatás összege függ, aminek következtében július 1-jétől vele párhuzamosan azok is automatikusan módosultak. Van, amit már júliustól átszámoltak, és van, amit csak januártól változtatnak meg.
Júliustól emelkedett
A súlyosan egészségkárosodottak már a nyártól egy picivel több állami hozzájárulásra számíthatnak. Az őket gondozó személyek mostantól 663,50 euró gondozói hozzájárulásra jogosultak. A létminimum összege hatással van a minimális tartásdíjra, a munkaerőpiacon végrehajtott aktív intézkedésekkel összefüggő hozzájárulásokra, a fiatal felnőtt önállósodását elősegítő támogatásra, a nevelőszülőknél levő gyermekkel összefüggő különböző hozzájárulásokra, a kiskorú édesanyának jóváhagyható segélyre, a reszocializációs hozzájárulásokra stb. – ezek mind júliustól emelkedtek, bár esetenként csak pár eurós vagy centes módosításról van szó.
Ugyancsak a létminimummal függ össze a szociális ösztöndíj nagysága. A közép-, tanonc- és főiskolák diákjainak szokták jóváhagyni, a konkrét összeg függ az előmeneteltől, valamint attól is, a diák milyen messze lakik az oktatási intézménytől, miközben az ösztöndíj felső határa a létminimum 50 százaléka, azaz szeptembertől a középiskolások számára 64,87 euró. A főiskolások esetében is fontos szempont az előmenetel, valamint a lakhely és az iskola közötti távolság, illetve a jogosultság elbírálásakor a kiindulópont a család összbevétele, az egy főre jutó jövedelem.
A nyártól valorizálták a minimálnyugdíj összegét is, ami a mindenkori létminimum 1,6-szorosának felel meg, vagyis júliustól 454,60 euróra nőtt. A létminimum valorizálásának talán csak azok a szeniorok nem örülnek, akik korengedményes nyugdíjba készülnek – a Szociális Biztosító ugyanis csak azoknak hagyhatja jóvá az idő előtti nyugalmazást, akiknek a biztosító által kiszámított havi járandóságuk eléri legalább a létminimum 1,6-szorosát, ami mostantól 454,70 euró.
Januártól változik
Jövő év elejétől az adóalap nem adóköteles része – ami a létminimum 21-szerese – 5966,70 euró lesz évente (497,23 euró havonta). A szociális ügyi hivatalok 2026 januárjától mintegy 8 euróval több gyermekgondozási segélyt folyósítanak majd. Az a szülő, aki a gyes előtt nem volt jogosult anyasági támogatásra, januártól 364,80 euró gyest fog kapni. Az a szülő, akinek folyósítottak anyasági támogatást, az újévtől 500 euró gyesre számíthat. Aki kettes ikrekkel lesz gyesen, 625,10 euróra lesz jogosult, hármas ikrek esetében pedig 750,20 euróra.
A gyesen kívül a szociális ügyi hivatal folyósítja a családi pótlékot is. Ennek az összege már nem függ a létminimumtól: 2024-től a kormány dönt az esetleges emeléséről. Idén egyelőre nem jelentettek be változást, úgyhogy változatlanul 60 euró jár egy gyermek után. Azok, akik nem érvényesíthetik az adóbónuszt, vagy az adóhivatal nem hagyta jóvá, kaphatnak 30 euró kiegészítő támogatást a családi pótlékhoz. Továbbá, akinek a gyermeke az idén lesz tanköteles, az iskolakezdés alkalmából az ősszel 110 euró egyszeri családipótlék-kiegészítést kap.
Az adóbónusz összege most nem változik. 2025. január 1-jétől megszűnt az az átmeneti időszak, amikor a szülők a 15 évnél fiatalabb gyermekeik után emelt összegű (140 euró) adóbónuszt kaptak. Jelenleg a 15 évnél fiatalabb gyerekek után 100 euró, a 15–18 év közöttiek után pedig 50 euró adókedvezmény jár.
Szociális segély
A szociális segélyeket mindig januárban valorizálják, a létminimum alakulásától függően. A szociális segély alapösszege januártól egy egyedülálló személy számára 89,7 euró, egy gyermek nélküli pár esetében 155,90 euró lesz. Az az egyedülálló személy, aki 1–4 gyereket nevel, 170,60 euróra lesz jogosult. A gyermektartási hozzájárulás 25,10 euróra, a lakásfenntartási támogatás pedig egy személy esetében 100,60 euróra, két személy esetében pedig 170,80 euróra nő.
A létminimum összegének emelése segít azon a nyugdíjasoknak, akik adósságot törlesztenek, ugyanis bizonyos minimális összeget mindig az adósnál kell hagyni, és júliustól a végrehajtó 284,13 euróhoz nem nyúlhat biztosan.

Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.