Az egyetemisták a záróvizsga letétele után azonnal elveszítik a diákstátuszukat.
Hivatali teendők az iskola befejezése után

A közép- és felsőfokú intézmények végzősei a tanulmányaik befejezése után elveszítik a diák státuszukat, és ezzel együtt bizonyos jogokat és kedvezményeket is, miközben új kötelességek keletkeznek.
A középiskolákban már lezárultak az érettségi vizsgák, a főiskolákon pedig még javában tart a vizsgaidőszak. Az iskola befejezése után különböző élethelyzetek alakulhatnak ki. Egyesek továbbtanulnak, mások azonnal munkába állnak, esetleg a munkaügyi hivatalban kötnek ki. Néhányan megpróbálnak vállalkozni, esetleg külföldre mennek, ahol a nyelvtudásukat tökéletesítik, tapasztalatokat gyűjtenek. Olyanok is akadnak, akik pár hónapig egyszerűen csak pihenni szeretnének, és később döntik el, mihez kezdjenek az életükkel. A különböző élethelyzeteknek megfelelően a végzősökre némileg eltérő hivatali teendők és ügyintézés vár.
Szociális Biztosító
Sok végzős nincs tisztában azzal, hogy az iskola befejezése után be kell-e jelentkezniük a Szociális Biztosítóba (SP), kell-e fizetniük járulékokat, jogosultak-e munkanélküli-segélyre vagy egyéb támogatásra. A biztosító tájékoztatása szerint az abszolvenseknek egyelőre nincs semmilyen kötelességük az SP-vel szemben – majd csak azután alakul ki, ha alkalmazottként elhelyezkednek, alkalmi munkát vállalnak vagy elkezdenek vállalkozni. Sem a közép-, sem a főiskolák diákjai a tanulmányaik alatt nem rendelkeznek kötelező társadalombiztosítással, ezért sem a tanulmányaik alatt, sem azok befejezése után nincs semmilyen be- vagy kijelentkezési kötelességük, járulékokat sem kell fizetni. Ebből kifolyólag nem is jogosultak semmilyen segélyre a szociális biztosítás alapján. Kivételt képeznek azok, akiknek van önkéntes biztosításuk – ők az SP-vel kötött szerződésbe foglalt feltételek mellett igényelhetnek bizonyos támogatásokat.
Az árvák kötelességei
Az SP-vel csak azoknak a diákoknak kell felvenniük a kapcsolatot, akik árvasági nyugdíjban részesülnek. A juttatásra való jogosultságuk ugyanis megszűnik azon a napon, amikortól nem minősülnek eltartott gyermeknek, ami a diákok esetében megegyezik a diákstátusz megszűnésével. Az árvasági nyugdíjra való jogosultság a 26. életév betöltésével is megszűnik. Ahhoz, hogy ellen-őrizhessék, hogy valaki még tanul-e, szükséges az adott iskola igazolása. Az esetek többségében a biztosító saját maga ellenőrzi a dolgot az oktatási minisztérium regisztere alapján, vagyis a diákoknak nem kell speciális igazolást vinni az SP-be. Ugyanakkor azon intézmények diákjainak, amelyek nem szerepelnek az oktatási tárca jegyzékében – ide tartoznak a védelmi és a belügyminisztérium hatáskörébe tartozó iskolák, valamint a külföldi oktatási intézmények –, fel kell mutatniuk egy iskolalátogatási igazolást.
Iskola után munka
Aki az iskola befejezése után elhelyezkedik, az SP-vel szembeni teendőket a munkaadó intézi. Vagyis a cég bejelenti a biztosítóban, és minden hónapban a kivetési alapból, azaz a fizetésből elvezeti a kötelező társadalombiztosítási járulékot. Aki kiváltja a vállalkozói engedélyét, a vállalkozás első évében nincs semmilyen kötelessége az SP-vel szemben, utána pedig adóbevallást készít, és az abban feltüntetett haszon, az egész éves bevétel alapján a biztosító majd eldönti, 2026. július 1-jétől kialakul-e a járulékfizetési kötelesség. Az SP erről írásban fog tájékoztatni.
Mivel a tanév hivatalosan mindig augusztus 31-éig tart, a középiskolák végzősei eddig a dátumig diáknak minősülnek. Az állam a nyári szünet végéig fizeti helyettük a kötelező egészségbiztosítást, a szülőknek pedig a szociális ügyi hivatal folyósítja a családi pótlékot. Aki az érettségi után munkába áll, azonnal elveszíti diákstátuszát, de nem neki kell felvennie a kapcsolatot az egészségbiztosítóval, hanem a munkaadójának, és az fogja befizetni a járulékokat is. Aki a nyári szünet alatt nem talál munkát, és szeptemberben sem helyezkedik el, annak tanácsos szeptember 7-éig jelentkeznie a munkaügyi hivatalban.
A felsőoktatási intézmények végzősei a záróvizsga letétele után azonnal elveszítik diákstátuszukat, miközben nem a diplomaosztó ünnepség dátuma a mérvadó, hanem az államvizsgáé. Esetenként a kettő között több hét különbség lehet. Az állam a záróvizsga letétele után leállítja az egészségbiztosítási díj fizetését. Aki mindjárt másnap munkába áll, azt a munkaadó ismét bejelenti a biztosítóba, és az alkalmazottja után fizeti a járulékokat. Akinek nem sikerül azonnal elhelyezkednie, az állam helyette is fizetheti tovább a biztosítást, de nem automatikusan, hanem erre meg kell kérni azzal, hogy az illető jelentkezik a munkaügyi hivatalban.
Alkalmi munka
Aki a tanulmányai mellett vagy az iskola befejezése után alkalmi munkát vállal, a munkaadóval kötött szerződés fajtája szerint kialakulhatnak bizonyos kötelességek. Aki brigádmunkáról szóló szerződés alapján dolgozik, arról nem kell értesíteni az SP-t. A biztosítóba a munkaadó jelenti be, és fizet bizonyos járulékot. Azonban, ha valaki havonta nem keres többet 200 eurónál, nem kell elvezetnie semmit, csak a munkaadó térít bizonyos százalékpontnyi baleset- és garanciabiztosítást. Ezt a kedvezményt csak egy munkaadónál lehet érvényesíteni, éspedig úgy, hogy nyilatkozatot kell tenni, miszerint az adott munkáltatóval kötött szerződésre kérik a felmentést a járulékfizetés alól. Az ehhez szükséges nyomtatvány megtalálható az SP internetes oldalán. A 200 eurót meghaladó jutalomból már kell fizetni a biztosítási díjat.
Egészségbiztosító
A középiskolák és az egyetemek végzőseire egyaránt érvényes, hogy ha az iskola befejezése után nem helyezkednek el azonnal, és nem is jelentkeznek a munkaügyi hivatalban, maguknak kell fizetniük az egészségbiztosítási díjat. A tanulmányok befejezése után 8 napon belül fel kell venniük a kapcsolatot a biztosítójukkal, és az előírt nyomtatvány (Oznámenie poistenca/platiteľa o zmenách) kitöltésével be kell jelenteniük az iskola elvégzését. Az űrlapot személyesen vagy postai úton kell eljuttatni a biztosító lakhely szerinti kirendeltségébe.
Munkaügyi hivatal
Abban az esetben, ha a végzős diák jelentkezik a munkaügyi hivatalban, az állam fizeti helyette az egészségbiztosítást, és a szülőknek leállítják a családi pótlék folyósítását. Miután bekerül valaki a nyilvántartásba, új kötelezettsége alakul ki: aktívan munkát kell keresnie, és reagálnia kell a munkaadók kínálataira, amit az egyes cégektől kapott igazolásokkal kell alátámasztani. Ha a hivatal közvetít valamilyen állásajánlatot, fel kell venni a kapcsolatot a céggel, el kell menni a megbeszélésre. A munkanélküli végzősök igényelhetnek hozzájárulást az abszolvensi gyakorlat elvégzésére, vállalkozás indítására, átképzésre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.