Megtalálták: ez az ülés a legbiztonságosabb a repülőgépeken

.

Kiderült, hol érdemes ülni, ha növelni szeretnénk a biztonságunkat.

Először is fontos kiemelni, hogy a légi közlekedés a legbiztonságosabb utazási formák közé tartozik. Az Egyesült Államokban például a halálos kimenetelű baleset valószínűsége menetrend szerinti járaton körülbelül 1 a 13,7 millióhoz. Ráadásul az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács 2001 és 2017 közötti adatai szerint a kereskedelmi repülőgépek baleseteinek 94%-ában minden utas túlélte a történteket.

Bár nem létezik átfogó tudományos kutatás, amely pontosan meghatározná a legbiztonságosabb ülőhelyet, korábbi balesetek elemzései és a repülőgépek felépítéséről szóló ismeretek alapján bizonyos következtetések levonhatók. A baleset pontos lefolyása a döntő tényező. Egy erőteljes, pusztító ütközés esetén sajnos mindegy, hol ül az ember – a túlélés esélye minimális. Ugyanakkor enyhébb baleseteknél, például egy irányításvesztéses leszállásnál, már számíthat, hogy ki hol foglal helyet.

Ilyen esetekben a repülőgép akár ketté is törhet, és az első rész viseli a legtöbb ütközési energiát, míg a hátsó rész viszonylag épen maradhat. Ezért az ilyen forgatókönyv szerint a gép hátsó harmada tűnik a legbiztonságosabbnak. Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal 2015-ös adatai alapján a Time magazin elemzése kimutatta, hogy a hátsó üléssoroknál volt a legalacsonyabb halálozási arány.

Létezik azonban más szempont is. A gép középső szakasza erősebb szerkezetű, jobban ellenáll a külső behatásoknak. Előnyük, hogy közel helyezkednek el a vészkijáratokhoz, így gyorsabb lehet az evakuáció. Ugyanakkor, ha valaki közvetlenül a vészkijárat mellett ül, azzal is számolnia kell, hogy segítenie kell másoknak a menekülésben.

A középső résznek viszont hátránya is van – itt találhatók az üzemanyagtartályok. Bár ezeket a leszállás előtt ki szokták üríteni, baleset esetén előfordulhat üzemanyag-szivárgás, füst vagy tűz. Ilyen helyzetekben az a legfontosabb, hogy minél gyorsabban elhagyjuk a gépet – ideális esetben 90 másodpercen belül. Ez azt jelenti, hogy hagyjuk a poggyászt, ne essünk pánikba, ne fényképezzünk és ne próbáljuk megosztani az eseményeket a közösségi médiában.

Az utasnak nemcsak a biztonsági övet kell becsatolnia és figyelnie az utasításokra, hanem érdemes körülnéznie is. Nézze meg, hol ül, számolja meg a sorokat a legközelebbi vészkijáratig – sűrű füst esetén ez akár életet is menthet.

 

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?