A fiatalok sokszor felügyelet, mindenféle korlátozás nélkül számítógépeznek, szörfölnek a világhálón, miközben számos virtuális veszély leselkedik rájuk. Egy felmérés szerint a középiskolások mintegy 30%-a – kb. 60 ezer tinédzser – volt már valamilyen internetes zaklatás áldozata.
Sokan döbbenten olvasták a Közéleti Kérdések Intézete (IVO) által készített felmérés közelmúltban ismertett eredményeit: a középiskolások csaknem kétharmada számára a különböző digitális eszközök és az internet használata során az egyik legnagyobb probléma a cyberbullying, sőt az is kiderült, a tinédzserek mintegy harmada esett már áldozatul online zaklatásnak.
Mi a cyberbullying?
A cyberbullying a klasszikus iskolai csicskáztatás modern, elektronikus, online változata. Sok fiatal úgy szórakozik az interneten, hogy viccet csinál másokból, a világháló hatalmát mások megalázására használják, ami súlyos és maradandó nyomokat hagyhat az áldozatok lelkivilágában.
Pongó Tamás jogász szerint a cyberbullying olyan jelenség, amely az internet robbanásszerű elterjedése folytán merült fel, és magában foglal minden virtuális térben történő bántalmazó, megalázó, lealacsonyító, piszkálódó stb. magatartást. Mivel az elkövetés módja, fajtája annyira sokszínű, amennyire az internet világa és annak felhasználói, így lehetetlen egy konkrét definíciót megalkotni rá, ami nehezíti e jelenség szabályozását is. A „kamu” Facebook- vagy MySpace-profil megalkotásán át az álnéven való e-mailen vagy telefonon való szöveges üzenetváltás (SMS) során megvalósuló visszaélésen keresztül megszámlálhatatlan formája létezik.
A cyberbullying formái
Iskolai piszkálódás, csicskáztatás régen is létezett, ám ez többnyire az iskolakapunál vagy a lakásajtónál véget ért, a magánszférát rendszerint nem érte el, így az áldozat legalább a következő iskolanapig „biztonságban volt”. Ezzel szemben a cyberbullying mindenhol és szüntelenül jelen van: a sértéseket nemcsak az iskolai szünetben követik el, hanem például a sértett Facebook-profiljára kiposztolt üzenetekkel, képekkel, videókkal. Esetlegesen bántó, megalázó e-mailek vagy SMS-k szakadatlan küldésével. A közösségi média esetén természetesen számolni kell azzal, hogy egy poszt a közlés pillanatában azonnal felmérhetetlen számú emberhez jut el, akik azt szabadon letölthetik, kezelhetik, továbbíthatják vagy sokszorozhatják, ezáltal is hatványozottabban okozhatnak maradandó lelki sérüléseket az éppen aktuális áldozatnak.
Hogyan reagáljunk?
Lýdia Olajošová pszichológus szerint fontos a megelőzés: óvatosnak kell lenni, jól át kell gondolni, az interneten hogyan alakítjuk ki a profilunkat, mi mindent árulunk el magunkról, milyen fényképeket közlünk, kit veszünk fel a barátok, ismerősök listájára. Ha támadás, sértés ér, tanácsos nem reagálni és nem válaszolni az agresszornak, mert a konstruktív párbeszéd nem hatékony, az ilyen emberre az észérvek nem hatnak. Minél inkább igyekszünk egyezkedni, meggyőzni őt, s próbáljuk helyretenni a dolgokat, az agresszor ezen annál jobban szórakozik, egyre fokozza majd a támadását, cselekedeteit. A kompromittáló anyagot, üzeneteket, megjegyzéseket, leveleket ajánlott megőrizni bizonyíték gyanánt, mert műszakilag lehetséges kinyomozni és beazonosítani az elkövetőt – még akkor is, ha az agresszor mindent kitöröl a saját gépéből. Ha támadás ér, meg kell változtatni a jelszót, lehet új e-mail-címet létrehozni, sőt, a mobiltelefonba új SIM-kártyát lehet venni, az interneten álnéven lehet szerepelni, érdemes becenevet választani. Nem bölcs dolog elárulni a valódi identitásunkat, a nevet, címet, telefonszámot, s a közeli hozzátartozókról se adjunk meg adatokat! Ha a csevegésnek szexuális felhangja van, azonnal meg kell szakítani, majd meg kell próbálni kideríteni, ki lehet az agresszor! Fel lehet venni a kapcsolatot a szerver üzemeltetőjével, ahonnan zaklatnak, és lehet korlátozni a hozzáférést. Aki valóban zaklatás áldozata, le kell küzdenie a félelmét, és el kell mondania valakinek a történteket! Lehet az szülő, tanár, de a rendőrséggel is fel lehet venni a kapcsolatot. Az online bántalmazás bűncselekménynek számít.
• A gyerek szinte egyáltalán nem mozdul ki a szobájából, nem teljesíti a szülők által előírt kötelességeket, régebbi szokásos tevékenységeit elhagyja.
• Nem érdeklődik a barátai vagy az osztálytársai iránt. Problémái vannak az emberi kapcsolatok terén. Romlik a kapcsolat a szülőkkel.
• Rendszertelenül eszik és alszik, romlik a tanulmányi előmenetele, jelentkezhet has-, fej- és hátfájás, elhízás vagy kóros fogyás, az önértékelése romlik.
• A zaklatás stresszel jár, kialakulhat szorongás, az áldozat lehet ingerültebb, szomorúbb, dühösebb, lelkileg kiegyensúlyozatlan, szélsőséges esetben jelentkezhetnek öngyilkossági hajlamok is.
• Harrassment – bántó üzenetek küldése online.
• Denigration – befeketítés, rosszindulató, bántó pletykák szándékos terjesztése online.
• Sexting – intim tartalmak terjesztése, megosztása az érintett személy engedélye nélkül.
• Vad viták – durva, káromkodásokkal, sértegetésekkel, provokációval feltüzelt beszélgetések.
• Exclusion – kiközösítés, az online közösség egy tagjának a csoportból való kirekesztése.
• Cybergrooming – avagy cukrosbácsik a neten: egy felnőtt interneten keresztül épít ki ismeretséget egy fiatalkorúval azzal a céllal, hogy szexuális kapcsolatra vegye rá, szexuálisan visszaéljen vele .
• Cyberstalking – az áldozat online szokásainak megfigyelése, folyamatos figyelemmel kísérése, üldözése, fenyegetése és támadó jellegű kijátszása.
1. A legfontosabb, hogy ne hibáztassuk önmagunkat! Arról, hogy valaki visszaél mások bizalmával, senki nem tehet. Saját magunk hibáztatása és büntetése helyett inkább a megoldás keresésére kell összpontosítani.
2. Jelentsük a dolgot az adott platform kezelőjének! Ha egy oldalon például kiskorúról terjesztenek meztelen képeket vagy más intim tartalmat, a figyelmeztetés után az oldal kezelője azonnal köteles azt eltávolítani.
3. Beszéljük meg a dolgot egy felnőttel! Aki szégyell nyíltan a problémáiról beszélni, írhat e-mailt, SMS-t, küldhet hangüzenetet.
4. Az esetet jelenteni kell a rendőrségnek! Az online bántalmazás bűncselekmény.
5. Kérjünk segítséget! Nem kell egyedül megküzdeni a problémával, különböző szakemberek segíthetnek feldolgozni az átélt traumát.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.