Amikor kölcsönt veszünk fel, általában szükségünk van kezesre, aki majd abban az esetben törleszt helyettünk, ha velünk történne valami, s nem lennénk képesek kigazdálkodni a havi törlesztő részleteket. Ha erre sor kerül, vajon később a kezes visszakövetelheti az adós helyett átutalt tételeket? Erre a kérdésre keresi a választ ifj. Mészáros Lajos jogász, olvasói levélre reagálva.
A kezes helyzete végrehajtás után, csődeljárás közben
Évekkel ezelőtt elmentem kezesnek egy ismerősömnek. A kölcsönt nem fizette, pedig volt rá neki, és a végrehajtó végül tőlem mint kezestől hajtotta be az adósságot. Eddig fizettem is havonta, de az utóbbi 3 havi részletet a végrehajtó visszaküldte a számlámra azzal, hogy az ügyirat le lett zárva. E-mailben érdeklődtem, hogy ez mit jelent, amire azt írta, hogy az exekúció le lett állítva, de nem a tartozás teljes megfizetése miatt, hanem azért, mert az exekúció alatt álló személyekkel szemben csődeljárás indult. Nem nagyon értem a kialakult helyzetet – ezek szerint akkor lefizettem az adósságot? Illetve, most akkor perelhetem azt a személyt, akiért kezeskedtem, hogy megtérítse nekem, amit eddig helyette fizettem?
A kezesség a Tt. 40/1964 sz. Polgári törvénykönyv (Ptk.) 546. §-a értelmében úgy jön létre, hogy a kezes kijelenti, hogy ha az adós nem fizeti meg a tartozását a hitelezőnek, ő azt megfizeti az adós helyett. A hitelező tehát akár a kezesnél is érvényesítheti (általában pénzbeli) követelését, ha az adóstól való behajtás nem sikerül. Bár további részletek ismerete nélkül olvasónk esetére csupán általánosságban tudunk reagálni, az ő ügyében is az történhetett, hogy a hitelező végül tőle mint kezestől követelte az adós tartozásának megfizetését, mégpedig (vélhetően egy jogerős bírósági döntés alapján indított) végrehajtás (exekúció) keretein belül.
Egy végrehajtás azonban nem csak a végrehajtó által behajtandó teljes összeg megfizetésével szűnhet meg. A Tt. 233/1995 sz. végrehajtási rend 61n/1. §-ában vannak felsorolva azok az egyéb feltételek, amelyek teljesülésekor a végrehajtónak meg kell állítania a végrehajtást a köteles személlyel szemben. Ezek közé tartozik az is, ha a végrehajtás alatt álló személy(ek) ellen csődeljárás indult, mivel a Tt. 7/2005 sz. csődeljárási törvény 48. §-a alapján csődeljárás indulása esetén az érintett személy ellen folyó végrehajtásokat meg kell állítani. Csődeljárás indulására hivatkozott a végrehajtó az olvasónk által említett végrehajtás leállításánál is, bár a leveléből nem derül ki, hogy a végrehajtó ezt úgy értette-e, hogy a csődeljárás az eredeti adós vagy pedig a kezes ellen indult (még ha ez nem is változtat azon, hogy a végrehajtás a csődeljárás elindítása miatt lett leállítva).
Olvasónk első kérdésére tehát a válasz, hogy az adott végrehajtáson belül már valóban nem kell fizetnie a végrehajtónak, mivel az a végrehajtás valamikor a legutóbbi 3 havi részlet megfizetése előtt megszűnt (ezért lettek neki visszautalva). Ami pedig az addig megfizetett összeget illeti, mivel a Ptk. 550. §-a szerint a kezes követelheti az adóstól a helyette megfizetett tartozás megtérítését, olvasónk is jogosult így tenni ismerősével szemben. Ám tekintettel arra, hogy (a levél alapján) az ismerős ellen csődeljárás folyik, követelését nem a bíróságon, hanem a csődeljárásban érvényesítheti a követelése bejelentésével, amelyet az ún. csődbiztosnak kell elküldenie elektronikusan, egy speciális nyomtatványon.
A bejelentést alapvetően a csődeljárás kihirdetésétől számított 45 napon belül érdemes megtenni, mert ha a bejelentés ennek lejárta után történik meg, akkor a bejelentő elesik bizonyos hitelezői jogoktól (pl. a hitelezők gyűlésén gyakorolható szavazati jogtól). Amint tehát láthatjuk, a követelés csődeljáráson belüli érvényesítése (technikailag is) eléggé bonyolult művelet, ezért ilyen ügyekben érdemes ügyvédhez fordulni.
Olvasóink a jogásznak címzett kérdéseket az [email protected] e-mail-címre küldhetik.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.