Ha tönkremegy egy házasság, és teljesen megromlik a szülők kapcsolata, annak rendszerint a gyerekek isszák meg a levét. Nemcsak lelkileg viselheti meg őket a válás, hanem anyagilag is megérzik, mert előfordulhat, hogy a gyereknevelés- és tartás költségeit elsősorban az a szülő fogja viselni, akinél a gyermekek maradnak. A bíróság ugyan kötelezheti gyerektartás fizetésére a másik szülőt, ám annak behajtása nem mindig zökkenőmentes. Mit tehet ilyenkor a rászoruló szülő? Erre a kérdésre keresi a választ ifj. Mészáros Lajos jogász, olvasói levélre reagálva.
A gyermektartásdíjról szóló bírósági ítélet végrehajtásáról
Férjem fél éve elköltözött a barátnőjéhez. Két gyermekünk sorsa nem igazán érdekli őt. A bírósághoz kellett fordulnom, hogy a kiskorú gyerekek számára megítélje a tartásdíjat, hiszen valamiből élnünk kell. A bírónő az iskolás gyermekre 350 €, az óvodásra 250 € pénzösszeget ítélt meg, de az apa nem ért egyet a tartásdíj magasságával, és miután átvette azt, megfellebbezte a bírósági ítéletet, és azt mondja, hogy amíg nem lesz jogerős döntés, addig nem fizet. Pedig volna miből, hiszen dolgozik, van jövedelme, autója, és földeket is örökölt. Úgy tudom, a fellebbezésről való döntés fél évig is eltarthat – addig köteles vagyok egyedül gondoskodni a gyerekekről? Hová fordulhatok segítségért, hogy a gyerekeim ne kerüljenek hátrányos helyzetbe már kiskorukban? Mit tehetek, és miért csak nekem, az anyának kell erre gondolni?
A választ azzal kell, hogy kezdjük, hogy természetesen mindkét szülő, tehát az anya és az apa is köteles megosztani kiskorú gyermekével mindazt, ami eltartására rendelkezésére áll. A gyermeket gondozó szülő vagy szülők a tartást természetben nyújtják. A különélő szülő elsősorban pénzben tesz eleget e kötelezettségének – gyermektartásíj fizetésével. A szülő nemcsak fizetéséből, tehát jövedelméből köteles gondoskodni gyermekéről, szükség esetén ingó és ingatlan vagyonát is gyermeke tartására kell fordítania.
Olvasónk férje esetében ez hatványozottan érvényes, hiszen létezik egy bírósági ítélet is, amely gyermektartásra kötelezi őt. Az nem számít, hogy az elsőfokú döntést az apa megfellebbezte, ugyanis a gyermektartásról szóló ítélet már akkor is végrehajtható, ha az nem jogerős. A Tt. 161/2015 sz. civil nem peres eljárásról szóló törvény 44. §-a értelmében a tartásdíjjal kapcsolatos ítélet annak kézbesítésével előzetesen végrehajtható. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kötelezett személy köteles tartásdíjat fizetni már attól kezdve, hogy átvette az ezzel kapcsolatos bírósági ítéletet, még akkor is, ha élt jogorvoslati lehetőségével, tehát megfellebbezte a döntést.
A leírtak alapján olvasónknak, mint a gyermekek törvényes képviselőjének, akár már most lehetősége van kérni a gyermektartásdíjjal kapcsolatos bírósági ítélet végrehajtását. A végrehajtási ügyekben országosan a Besztercebányai Járásbíróság illetékes, tehát ott kell indítványozni a végrehajtási eljárást. A javaslathoz magát a bírósági ítéletet kell mellékelni, amelyen (az ítéletet meghozó bíróságon) ki kell jelöltetni a végrehajthatósági bizonylatot, és az indítványt elektronikus úton kell a bíróságra beadni, ezért az ügylet lebonyolításához érdemes kikérni ügyvéd vagy kvalifikált jogász segítségét.
Végső esetben olvasónk akár büntetőfeljelentést is tehet, hiszen a gyermektartási kötelezettség elmulasztása a Büntető törvénykönyv (Btk.) 207. §-a alapján bűncselekmény, amely akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható (ha pl. a jogosult kiskorúak a mulasztás által nélkülözés veszélyének lennének kitéve). Olvasónk bizonyára nem akarja kriminalizálni gyermekei apját, de tudni kell, hogy az esetleges büntetőeljárás végkimenetele adott esetben csakis az apán múlna, ha ugyanis a büntetőeljárás során, de legkésőbb a főtárgyaláson esedékes ítélethozatali bírói tanácskozás előtt kiegyenlíti tartásdíjtartozását, utólag a Btk. 86. §-a alapján büntetlenséget szerez, ha a mulasztásnak nem voltak súlyos következményei – az apa tehát nem kell, hogy végül büntetve legyen.
Olvasóink a jogásznak címzett kérdéseket az [email protected] e-mail-címre küldhetik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.