Gyurta is covidos, „gyorsan jött, levert”

Gyurta Dániel

Koronavírus-fertőzése miatt nem tud elutazni Gyurta Dániel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pekingi közgyűlésére, írta az MTI. 

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó a közösségi oldalán tudatta, hogy a csütörtökön délelőtt kézhez kapott pozitív tesztje azt jelenti, hogy pénteken nem tud elindulni a NOB közgyűlésre és a téli olimpiára Pekingbe. „Ember tervez, az olimpia ugrik”, írta, majd így folytatta:  

„A szabályok szerint már későbbi felépülés után sem lesz lehetőségem elutazni. Egyelőre úgy tűnik, nem úszom meg tünetek nélkül, sajnos gyorsan jött, és eléggé levert vagyok tőle. Az egyik legrosszabb az utóbbi hónapokban a kiszámíthatatlanság. Az, hogy nem tudunk 1 hétre sem előre tervezni. Nemhogy olimpia, még egy baráti összejövetel vagy egy lefixált hétvégi utazás is könnyen meghiúsul a váratlan megfertőződés vagy a szabályok változása miatt. Én a 3 hetes pekingi kintlétről kell lemondjak. A NOB közgyűlésről, a Sportolói Bizottság üléséről és a téli olimpiáról, ahol NOB tagként lettem volna jelen. De gondoljunk itt azon sportolókra, akik már az olimpiai felkészülésüket is eltolták egy évvel 2020-ban, vagy akiket az utazás előtt pár nappal érkező pozitív teszt tart vissza az indulástól. De igen bosszantó az is, hogy 2019 óta nem rendeztek úszó VB-t, és a mai állás szerint még nem tudjuk idén lesz-e vagy egy évvel később kettőt is rendeznek fél éven belül, röviddel az olimpia előtt. Az úszók pedig bizonytalanságban vannak, hogy mikor lesz idén az első versenyük. A világ egyként várja ennek a helyzetnek a végét, addig pedig annyit tudok mondani, hogy hajrá magyarok, a képernyő előtt sokakkal Veletek leszek! A NOB közgyűlését pedig online követem majd.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?