Egymilliárd eurót nem állított meg a rejtőzködő madár

Lajtania Park kertészeti központ
Bezenye |

A túzok kipipálva, ugyanis elkészült a kért környezetvédelmi hatástanulmány, s a kormányhivatal tavaly októberben környezetvédelmi engedélyt is adott a Lajtania Park kertészeti központnak, melyet – kiemelt beruházásként – Bezenye és Hegyeshalom között 1,2 milliárd euróból építhet egy német cég. Az energetikai koncepciójukat kibővítik a biogáz rendszerekkel is.

Miközben a bezenyei önkormányzat a jelek szerint belső csatákkal terhelt, a falu határában, az úgynevezett Eurovegas földeken ebben az évben felgyorsulhatnak az események – legalábbis a beruházó szerint. A német FAKT AG több mint egymilliárd eurós nagyberuházást tervez: a térség legnagyobb agrárközpontját álmodták ide ötezer munkavállalóval. A kertészeti, termelési és logisztikai és élelmiszer-feldolgozó központban üvegházak és szabadföldi termesztés mellett konferencia-központot, szállodát, lakásokat, óvodát és iskolát is építenének. Az államtól kiemelt státuszt és figyelmet kaptak, az agrárminiszter is rajta tartja szemét a projekten.

Ebbe azonban tavaly „bezavart”, hogy a túzokpopuláció miatt környezetvédelmi hatástanulmány készítésére kötelezték a fejlesztőt. Ez el is készült őszre, ám hónapokra megakaszthatta az előkészítést. Végül a kormányhivataltól októberben kaptak környezetvédelmi engedélyt, év vége előtt Hegyeshalom és Bezenye is rábólintott a fejlesztési tervre.

Időközben Tóth Károly helyett a volt Főtáv-vezér, Koncz László lett a FAKT Hungária Kft. ügyvezetője. A német beruházó azt ígéri, hogy a napelem park mellett, szélturbinákat és biogáz rendszereket is használnak majd a szükséges energia előállításához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?