A mentőknek is meghúzták a határokat

bb

Húszezer szlovák állampolgár él Rajka környékén, akik Pozsonyból költöztek át: őket hogyan lehet - határon át - ellátni, hisz a két országban más a rendszer irányítása és a jogi háttér? - ilyen kérdések is megfogalmazódtak a napokban Győrben tartott magyar-szlovák Mentős műhely rendezvényen. Bonyolult lesz a jogi keretrendszer összehangolása.

Megtörtént eset, hogy Rajkán infarktust kapott egy szlovák kamionos, de mivel még a magyar oldalon tartózkodott, nem tudták a pár percre lévő pozsonyi kórházba szállítani, hanem egészen Győrig kellett visszahozni. Többek közt ilyen helyzetek észszerűsítése miatt egy szlovák-magyar pályázati program keretében mintaprojektet készül, ami után reményeik szerint az összehangolt rendszereknek köszönhetően szükséges esetben a mentők a határon is át tudnak majd segíteni. Ez azonban bonyolult jogi kérdések megoldását kívánja: Ocskay Gyula, a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálatának főtitkára szerint hosszú folyamat lesz a jogi keretrendszer megváltoztatása.

Szakemberek szerint a határon átnyúló egészségügyi együttműködés nem választás kérdése, hanem szükségszerű dolog. Ha a szomszéd országból hamarabb ér a mentő, akkor a betegek érdekében át kell lépni a határokat. Európában vannak erre jó példák: Hollandiában Maastricht és a város nagy egyetemi kórháza közel van az országhatárhoz – a belga oldalon élőkhöz a mentő is hamarabb ér Hollandiából, mint a saját országukból. Ezért megteremtették az együttműködést – a sérültek, betegek az otthoni egészségbiztosításukra a szomszéd országban is ellátást kaphatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?