Továbbra is nagy az elégedetlenség a csereföldek miatt

csereföld traktor
Pozsony |

Február végéig nagyjából 15 ezren nyújtották be kérvényüket a csereföldek használatával kapcsolatban. A kormány azért kérvényezteti újra a pótföldek használatához való jogot, hogy rendet tegyen a mára átláthatatlanná vált földtulajdonjogi viszonyokban.

Az 1991 és 2007 között eltelt időszakban Szlovákiában csaknem 100 ezer lakos jutott – 318 ezer parcellán, együttesen 341 ezer hektárnyi összterületen – csereföldhöz. „A jelzett terület több mint felét a Dunaszerdahelyi, a Galántai, a Komáromi, a Rimaszombati valamint a Tőketerebesi járásban mérték ki, az utolsó pótföldeket mintegy tíz évvel ezelőtt. Azóta viszont több esetben is megszűnt a csereföld használatához való jog, s vannak, akik már évek óta jogtalanul művelik meg a pótföldeket” – mondta Michal Feik, a földművelésügyi tárca szóvivője.

Március első hetében épp az átláthatatlan földtulajdonjog-viszonyok miatt rendeztek nagyszabású tüntetést Csallóközben a gazdák. Az akción két fő követelésüknek adtak hangot. Az egyik a földkiméréshez szükséges ötvenegy százalékos többségi jog eltörlése, a másik pedig a pótföldek jelenlegi használati státuszának megmaradása a földrendezésig és a földrendezés mielőbbi lebonyolítása.

Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője lapunknak elmondta, hogy a földtulajdonjog gyakorlati rendezése végképp nem lesz egyszerű folyamat. „Nem is annyira a jogszabály módosításában végrehajtott változások miatt, hanem sokkal inkább a földtulajdonjog összetettségéből, bonyolultságából eredően” – erősítette meg Holéciová.

A jogszabály módosításával a Vidéki Platform egyáltalán nem elégedett. „Már huzamosabb ideje hangsúlyozzuk, hogy a gazdáknak milyen problémáik vannak a földhasználattal. Külön rámutattunk a csereföldekkel kapcsolatos bonyodalmakra is. A Vidéki Platform szerint a csereföldek státuszát továbbra is úgy kell hagyni, ahogyan az eddig zajlott, mivel az új jogi módosítás problematikus, és véleményünk szerint az állam a törvénymódosításokkal a mezőgazdasági termelőkre hárítja a felelősséget” – mondta Lucia Gallová, a Vidéki Platform elnöke. Ezzel szemben a földművelésügyi minisztérium kitart a törvénymódosítás mellett, rámutatva, hogy a csereföldek kérdésének rendezése mindenképpen hozzájárul a földtulajdonjog átláthatóbbá tételéhez. „Ha a Vidéki Platform ennek az ellenkezőjét akarja, akkor a spekulánsok oldalára áll. Ma éppen azok kiabálnak a leghangosabban, akik törvényt sértenek, és gátolják a becsületes embereket a tulajdonjogaik érvényesítésében” – mutatott rá Michal Feik.

Kapcsolódó cikkünk

A mezőgazdasági földterületek bérléséről szóló törvény módosítása az idei év elején lépett életbe. A gazdák azonban továbbra is azt állítják, hogy a jogszabály-módosítás bizonytalan helyzetbe sodorta őket. Éles hangon bírálják a termőföld felaprózottságát, a parcellák szétszórtságát, valamint a földtulajdonjogi rendezetlenséget.

Susla Béla

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?