Pozsony. A Demján Sándor vezette TriGránit cégcsoport 1995-ös jelenléte óta közel 150 millió eurónyi beruházást valósított meg Szlovákiában. A cég terveiről és a szlovákiai befektetések előnyeiről Zászlós Gáborral, a TriGránit Office szlovákiai elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk.
Tovább terjeszkedik a TriGránit
Legismertebb befektetésünk a pozsonyi Polus City Center bevásárlóközpont, amivel szinte párhuzamosan épült fel a 18 ezer négyzetméteres, 18 emeletes Millennium Tower I. irodaház. Tavaly decemberben azonban már átadtuk a 22 emeletes, 22 ezer négyzetméternyi Millennium Tower II. irodaházat is. A befektetés hatékonyságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy a Polusban minden négyzetméter ki van adva a bérlőinknek, így az újabb jelentkezőknek várólistára kell feliratkozniuk.
Miben látja Szlovákia legnagyobb előnyét a külföldi befektetők számára?
A januári adóreform és a jogi környezet változásainak köszönhetően Szlovákia az elmúlt időszakban rendkívül keresett befektetői és beruházói célponttá vált a magyarok körében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az országba – csak Magyarországról – az első félévben több mint 6 milliárd szlovák koronányi befektetés áramlott be. Ezzel megelőzte az olyan hagyományos befektető országokat, mint Ausztria vagy Németország. A szomszédos államokban eszközölt befektetések ugyanis lényegesen előnyösebbek, mint ha ezt egy távolabbi országban tennénk. Nem csak a szállítási költségek jelentik az egyedüli előnyt, hanem a hasonló vállalkozói kultúra és a jó helyismeret is. Egy szlovákiai vagy magyarországi vállalkozó habitusa például nagyjából megegyezik, vagyis sokkal könnyebb a kommunikáció, mint mondjuk egy amerikai befektetővel.
Mennyiben befolyásolják a reformok a TriGránit terveit?
Cégünk, részben az adóreform és vállalkozói környezet javulásának köszönhetően, az elkövetkező időszakban további, mintegy 300 millió eurónyi befektetést tervez Szlovákiában. Beruházásainkkal hosszú távon gondolkodunk, vagyis nem azért hozzuk a tőkénket Szlovákiába, hogy a gyors haszon elérését követően kivonuljunk az országból.
Nemrég vettek meg egy 3 hektáros parcellát az Újvárosi pályaudvar mellett. Milyen újabb épületkomplexumra számíthatnak a pozsonyiak?
Ide – az önkormányzat területrendezési tervével összhangban – adminisztrációs épületeket szeretnénk építeni, ahol különböző szolgáltatások is helyet kapnának. Nyilvánvaló azonban, hogy a végső formáját a jövendő bérlők igényeihez szabjuk. Az építkezéshez megvan az önkormányzati határozat, ki van dolgozva az adásvételi szerződés és jelenleg már csak apróbb részletkérdésekkel foglalkozunk. Magát az építkezést valószínűleg tavasszal kezdhetjük meg. Hogy milyen volumenű lesz a befektetés, azt egyelőre nem tudjuk megmondani, mert ez attól is függ, milyen bérlőket találunk.
Már korábban jelezték, hogy a két jelenlegi irodaház mellé megépítik a Millennium Tower III. irodaházat is...
Ennek építését egyelőre nem kezdtük meg. Ahhoz, hogy hozzákezdjünk egy befektetéshez, elsősorban tisztázni kell az építési terület jogviszonyait. A fővárosban is rengeteg tisztázatlan tulajdonú ingatlan van, amit ugyan egy-egy szervezet használ, de sokszor nem is tudják, hogy nem az ő tulajdonukban van. Idővel az eredeti tulajdonos bizonyára érvényesíteni akarja majd az érdekeit, vagyis a bérlőknek fizetniük kell majd azért, hogy használják az ingatlant. Ahhoz, hogy beruházzunk, elsőrendű feltételnek tartjuk a terület jogi rendezését. Természetesen a további fontos feltétel, hogy az általunk felépített irodaházra meglegyen az igény. Amíg nincs legalább 51 százalékos bérlői előjegyzés, addig nem építünk.
Az adminisztratív épületek mellett milyen további területekre szeretnének összpontosítani?
Pozsonyban adminisztratív irodaházakból már ma mintegy 150 ezer négyzetméternyi túlkínálat van. Mi ezért azon gondolkodunk, hogy esetleg egy más szegmens igényeit elégítenénk ki, amelyből jelenleg hiány van. Jelenleg ez a lakáspiac. A főváros területén középkategóriás lakásokat építenénk, azt a réteget célozva meg, amely ki tudná fizetni a bérleti díjat. A fővárosban a közeljövőben egyre nagyobb igény lesz azonban a csúcstechnológiájú raktár- és logisztikai központokra, vagyis ez a szegmens is nyereséges befektetéseket ígér.
Várható-e, hogy cégük Pozsonyon kívül más szlovákiai régiókban is befektet?
A TriGránit egyelőre a fővárosra összpontosít. Többször tárgyaltunk ugyan a kassai főpolgármesterrel, eddig azonban konkrét befektetésekben nem egyeztünk meg. Kassa az elkövetkező években rendkívül érdekes befektetési és beruházási célpont lesz, hiszen nagy bevásárlóerő veszi körül. Ha Pozsonyból Kassára autópályán is el lehet majd jutni, abban a pillanatban ez a régió is növekedési pályára állhat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.