Szlovákia sereghajtó a hulladéklerakók elleni küzdelemben

szemét
Pozsony |

Szlovákia sereghajtó az Európai Unióban, ami a háztartási hulladék osztályozását illeti, ennek megváltoztatásához határozott intézkedésekre van szükség – jelentette ki csütörtökön Sólymos László környezetvédelmi miniszter a dévényújfalui Pavol Horov Alapiskolában a Szeparálok, szeparálsz, szeparálunk oktatási projekt bemutatása keretében. Utóbbiba már csaknem 300 alapiskola kapcsolódott be, köztük kilenc magyar tanítási nyelvű.
 

A Környezetvédelmi Minisztérium egy új törvényt készít elő, mellyel 2019-től emelnék a hulladéklerakókon való hulladéktárolás díját. Sólymos rámutatott: Szlovákiában a hulladék 67 százaléka végzi a hulladéklerakókon, míg például Ausztriában ez az arány csak 4 százalék. Amíg azonban nálunk egy tonna hulladék tárolása csak 5-6 euróba kerül, Ausztriában 70 euróba, más szomszédos országokban pedig 20 eurónál kezdődik.

Sólymos a probléma megoldására egy motivációs rendszert vezetne be, melynek a lényege, hogy a községek annál kevesebb pénzt fizetnének a hulladéktárolásért, minél inkább szeparálják a szemetet. Az osztályozott hulladékért az önkormányzatoknak az új hulladéktörvény értelmében már most sem kell fizetniük.
      

A környezetvédelmi miniszter hozzátette: a hulladéklerakók elleni küzdelem egyik pillére az oktatás. A Szeparálok, szeparálsz, szeparálunk projekt a három leggyakoribb hulladéktípus, mégpedig a műanyag, a papír és az üveg osztályozására fókuszál. Az oktatóanyag információs táblákat és a szeparálást könnyítő eszközöket tartalmaz, ebből 5000 darabot készítettek elő. A projektbe eddig Szlovákia-szerte 295 általános iskola kapcsolódott be: 116 a kísérleti fázisban, 179 pedig a most induló második fordulóban. A program célja a környezettudatos szokások kialakítása, és elsősorban az alsó tagozatos tanulókat, vagyis a 6 és 10 év közötti korosztályt célozza meg.

Miloš Marko, a Pavol Horov Alapiskola igazgatója elmondta: amit a gyerekek az iskolában megtanulnak, továbbadhatják a szüleiknek és az idősebb testvéreiknek is, így egyre több családban kezdhetik el osztályozni a szemetet. „Ha a legkisebbekkel kezdjük, fokozatosan felnő egy generáció, amely már nem kötelességnek, hanem természetes dolognak fogja tekinteni a szelektálást, amivel jót tehet a környezetnek” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?