Pozsony. Hét hónapig tartó növekedést követően szeptemberben újra csökkentek a mezőgazdasági termelői árak – derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb jelentéséből.
Olcsóbbodó élelmiszerek
Pozsony. Hét hónapig tartó növekedést követően szeptemberben újra csökkentek a mezőgazdasági termelői árak – derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb jelentéséből. Tavaly szeptemberhez képest a mezőgazdasági termékek 1,5 százalékkal voltak olcsóbbak, miközben a növénytermesztésben nagyobb – átlagosan 3 százalékos – volt az áresés, mint az állattenyésztésben, ahol ez csak 0,3 százalékos volt. A növénytermesztésben az áresés elsősorban a dohánynak köszönhető, ami csaknem a tizedével volt olcsóbb, mint tavaly. A gabona termelői ára 5,5, a zöldségféléké 1,9 százalékkal volt alacsonyabb. Csaknem 16 százalékkal drágult ezzel szemben a cukorrépa, 2 százalékkal pedig a gyümölcsfélék. Az állattenyésztésben leginkább a nyers juhgyapjú ára csökkent, csaknem 13%-kal. Több mint 5%-kal volt alacsonyabb azonban a tyúktojás termelői ára is. Drasztikusan, majd 44%-kal drágult ezzel szemben a méz, 29%-kal pedig a juhtej. Az ipari termelői árak, az összes ágazatot figyelembe véve, szeptemberben 4,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál: a legnagyobb drágulást, 10%-osat az olajiparban könyvelhették el. (t, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.12.
GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
2008. 06.12.
Országhatárokon átívelő Pozsony kisugárzása
2008. 06.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.