Az elmúlt héten ugyan még a kemény fagyok és a havazás okoztak gondot, a hazai utazási irodák többsége azonban már a napokban elkezdte árulni a nyári turistaútjait. Aki szeretné megkímélni a pénztárcáját, annak érdemes minél hamarabb felkeresni valamelyik irodát.
Most érdemes utat rendelni
Az első pillanatban
Az irodák ezekkel az úgynevezett first moment (első pillanat) utakkal szeretnék biztosítani, hogy legyen elég utasuk. A jelenlegi érdeklődésből mérik fel azt is, hogy idén nagyjából hány utasra számíthatnak. Utazási irodáink többsége hasonlít abban, hogy ezeknél az „első pillanatban” eladott utaknál a kedvezmények az elkövetkező hetekben fokozatosan csökkennek, különböznek azonban a feltételekben, amelyeket az ügyfeleiknek az olcsó kirándulásért cserébe szabnak. Míg egyes irodáknál elég, ha egy kisebb előleget befizetünk, a fennmaradó részt pedig a kirándulás előtt térítjük meg, vannak irodák, ahol az összeg felét, néhány helyen pedig az egész összeget be kell fizetni. Mindez azonban érthető, hiszen az irodáknak már most be kell fizetniük a kereskedelmi partnereik számára az utaztatásért és az elszállásolásért járó előlegeket.
A főszezonon kívül
Jelentős összeget takaríthatunk meg akkor is, ha nem a nyári főszezonban utazunk. Az utak jelentős része esetében a nyári főszezonon júliust és augusztust értik. A legmagasabb árakat azonban július második felére és augusztus elejére ajánlják. A mediterrán országok déli részein többnyire már júniusban tombol a nyár, így ezekbe érdemes akkorra utat váltani. A legmarkánsabb eltérések az olaszországi utak esetében tapasztalhatók. Míg júniusban egy úthoz 9990 koronáért hozzájuthatunk, ugyanezért augusztusra már 18 940 koronát adhatunk. Közben mindkét esetben ugyanazt a szolgáltatást kapjuk, ráadásul az sem biztos, hogy augusztusban szebb időjárást fognánk ki, mint júniusban.
Az utazási irodák gondolnak a gyermekes családokra is. Többségük például a kisebb gyerekek számára a szállást ingyen nyújtja. Hogy mindezt azonban hány éves gyerekek számára teszi lehetővé, az egyedül az irodától függ. A felső korhatár általában 12-15 év. Újdonságnak számít, hogy néhány iroda a 15 évnél fiatalabb gyerekek számára az egész utat ingyenesen ajánlja. Ehhez azonban időben meg kell rendelnünk az utat. Vannak persze olyan irodák is, amelyek a nyugdíjasoknak, rokkantaknak vagy a fiatal házasoknak kínálnak néhány százalékos árkedvezményt.
Az utolsó pillanatban
Sokan képtelenek eldönteni januárban vagy februárban, hogy hová is szeretnének utazni nyáron. Akit nem kötnek szigorú munkahelyi kötelezettségek, akinek nem kell már jó előre beterveznie a szabadságát, az választhat az utazási irodák last minute (utolsó perc) ajánlataiból. Ezeket akkor ajánlják, ha szorítja őket az idő, és úgy gondolják, hogy egy-egy útra már képtelenek lesznek feltölteni az előre megrendelt helyeket.
Ebben az esetben az irodák még nagyobb árengedményeket kínálnak, mint jelenleg, az év elején. Ezekből az utakból azonban évről évre kevesebbet ajánlanak. Az utazási irodák ugyanis egyre pontosabban mérik fel a piaci lehetőségeket, és igyekeznek annyi helyet foglalni, amit szerintük el tudnak adni. Ennek a módszernek így a legnagyobb hátránya, hogy egyre kisebb az ajánlat. A legkedvezőbb helyzetben azok vannak, akik egyedül utaznak, de egy nagyobb csoportnak, vagy akár egy családnak is már nehéz a nyár közepén megfelelő utat találnia. (s, mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.