Pozsony. Tegnap tovább emelkedett a kőolaj világpiaci ára. Ennek ellenére a hazai személyfuvarozók egyelőre elvetik annak gondolatát, hogy a többletköltségeiket az utasokra hárítsák át.
Mereven szabályozott fuvardíjak
Másként vélekednek a teherfuvarozók. A ČESMAD álláspontja szerint „bizonyos áremelés elengedhetetlen”. A társaság szóvivője azzal érvelt, hogy költségeik megközelítőleg egyharmadát az üzemanyagokkal kapcsolatos kiadások teszik ki.
Az agártermelők ugyan – Ivan Oravec, az agrárkamara elnöke szerint – nem vetíthetik termékeik áraiba a benzin és a gázolaj drágulását, ennek ellenére a kiskereskedelmi árszint bizonyos emelkedését Oravec is valószínűnek tartja. „Ennek mértéke azonban az üzlethálózatoktól függ majd, amelyek nem engednek árrésükből” – mondta. Kárász Pál, a Szlovák Tudományos Akadémia közgazdásza szerint hosszabb távon a dráguló üzemanyag miatt emelkedni fognak a fogyasztói árak, szemben a reálbérekkel, ám drámai változást Kárász nem feltételez.
A londoni nemzetközi olajtőzsdén a Brent olaj szeptemberre lekötött ára tegnap hordónként 64 centes drágulással 40,34 dollárra szökött, miután híre ment annak, hogy ismét zárolták a Jukosz számláit. (No, ú, mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.