Pozsony/Dunaszerdahely. Csak három napjuk van a regisztrált agrártermelők-nek arra, hogy az agrárkifizető ügynökség (PPA) regionális kapcsolattartó irodáiban (a földművelésügyi tárca volt regionális kirendeltségei) leadják agrártámogatási kérvényeiket.
Már csupán három munkanap
A Dunaszerdahelyi járás mezőgazdászainak többsége is az utolsó napokra hagyja az agrártámogatási kérvények beadását. Az uniós támogatásokat eddig Miklós Gábor adatai szerint a csallóközi agrártermelőknek alig a fele adta csak be, pedig pénteken lejár a határidő. A dunaszerdahelyi mezőgazdasági kifizető ügynökség igazgatója lapunk tudósítójának elmondta: keddig 250 kérvényt nyújtottak be a régió gazdái. Februárban 320-an igényeltek előleget, tehát eddig még közülük sem jelentkezett mindenki. Valószínűleg azok a kisgazdák haboznak, akik terményeiknek csak egy részét szánják eladásra, a többit pedig saját fogyasztásra tartják. Fontos lenne, hogy minden gazda kérjen támogatást, amelyet immár az európai uniós agráralapból folyósítanak majd. Ha ugyanis idén kevesebben igényelnek támogatást az uniótól, akkor a jövő évi kérvényezhető keretet Szlovákia számára Brüsszelben lefaragják. Miklós Gábor szerint aki péntekig még kérvényezni akarja az uniós agrártámogatást, az a kifizető agrárügynökség irodájában kaphat nyomtatványt. Ehhez csatolnia kell a megművelt földre vonatkozó azonosító iratokat, a nyilatkozatot arról, hogy milyen terményt termel és milyen területen, a bankszámla fénymásolatát, a cégbejegyzést, vagy a községházán kiadott vállalkozói engedélyt.
A későn eszmélők sorban állásra számítsanak, ám a PPA kirendeltségeiben éppen a kérvények leadási határidejének közelsége miatt meghosszabbították az ügyfélfogadási órákat. Aki nem győzi a kérvény beadását e héten, még 25 napon át megteheti azt, de naponta 1%-kal csökken az általa igényelhető összeg. A tavalyi szárazság miatt az agrártermelők többsége akut pénzhiányban szenved. Erre hivatkozva Simon Zsolt földművelésügyi miniszter előlegfizetést kért Brüsszeltől. (gyor, pve)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.